Skip to main content

Két hónap alatt több mint 120 fiatalkorúnál idézett elő rosszullétet az energiaital túladagolás, a harmaduk orvosi ellátásra is szorult. Sajnos már nem csak a felnőttek élnek ezzel a szerrel, holott a kockázatai igen komolyak lehetnek.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2011. november 1. óta gyűjti és feldolgozza az energiaital-fogyasztással összefüggő események adatait. A hivatalhoz az ország egész területéről érkeznek jelzések az energiaital túladagolásról a mentőszolgálattól, az orvosi ügyeletekről, a gyermekorvosoktól, a védőnőktől, valamint az általános és középiskolákból.

Az első elemzés szerint, a 2011. december 31-ig tartó időszakban hazánkban 123 főnél idézett elő rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaital fogyasztás. A rosszullétet kiváltó energiaital mennyisége fejenként naponta két deciliter és 3 (!) liter között változott. Az érintettek 87 %-a fiatalkorú férfi.

A 18 év alatti fiatalok, gyermekek esetében, valamint azoknál, akik nem szoktak a koffein tartalmú italok fogyasztásához, a túladagolás akár halálhoz is vezethet, ezért különösen aggasztó, hogy a rosszullétről beszámoló személyek 77 %-a 18 év alatti fiatal, akik között 8-10 éves korú gyermekek is voltak. A tünetekkel jelentkezők

  • legnagyobb része (26 %) a 13-14 éves,
  • 19 % a 15-16 éves,
  • 18 % a 11-12 éves,
  • 12 % pedig a 17-18 éves korosztályba tartozik.

A rosszullétről beszámoló fogyasztók 3 %-a 8-10 éves gyermek, 22 %-a pedig 19 év fölötti felnőtt.

Az érintettek egy része naponta többször, különböző helyszínen is ivott energiaitalt, a legnagyobb arányban azonban otthon (46 %) a délutáni órákban (42 %) fogyasztottak belőle.

Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása végleges károsodást okozhat a májban, a szívben, és a vesében is, ennek ellenére a fogyasztók 23 %-a próbálta ki a kettőt együtt.

A tünetek közül legtöbben zaklatottságról, ingerlékenységről (27 %), valamint felfokozott idegállapotról, nyugtalanságról, álmatlanságról (24 %) számoltak be, előfordult még szédülés, hányinger, hányás, valamint szapora szívverés és mellkasi szúrás is. A túlzott energiaital-fogyasztás miatt rosszullétről és kellemetlen testi tünetekről beszámoló 123 fő közel harmadát állapotuk miatt egészségügyi ellátásban kellett részesíteni.

Az itthon kapható energiaitalok koffeintartalma kiszerelésenként 50 és 505 milligramm között változik, egy csésze kávé 70-180, egy csésze tea 5-10, míg egy dobozos kóla 35 milligramm koffeint tartalmaz. Orvosi szaklapok szerint a testsúlytól és az érzékenységtől függően 250-300 milligramm koffeinbevitelnél már jelentkeznek a túladagolás következményei: álmatlanság, remegés, súlyos esetben depresszió, hallucinációk.

Tények az energiaitalokról

  • Az energiaitalok átmenetileg felpörgetnek, növelik a teljesítményedet, de utána még erőteljesebb fáradtság jelentkezhet.
  • Az energiaitalok olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek túlzott fogyasztása súlyosan károsíthatja a szervezetedet. Okozhatnak szédülést, álmatlanságot, izzadást, gyors, erős szívdobogást, hányingert, hányást, hasmenést. Erős vízhajtó hatása miatt hamar a szervezet kiszáradásához vezethet, amely hirtelen szívmegállást és halált is okozhat.
  • Az energiaitaloknak magas a cukortartalma, ez könnyen elhízáshoz vezethet.
  • Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása végleges károsodást okoz a májban, a szívben, és a vesében is.
  • Az alkohollal kevert energiaitalok további veszélye, hogy tévesen értékelsz helyzeteket, kötekedő, agresszív lehetsz és így veszélybe sodorhatod magad.

Mit tehetsz, ha fáradt, kedvetlen és levert vagy?

  • Ha nem tudsz fölébredni, vagy egyszerűen csak állandóan fáradtnak érzed magad, semmiképp ne az energiaitalhoz nyúlj elsőként, gondolj arra, hogy talán változtatnod kellene az életmódodon, hogy természetes módon legyél mindig friss és aktív. Itt van néhány tipp hogyan tudod ezt elérni:
  • Mindig reggelizz. Ha eszel valamit reggelente, beindítod a rendes anyagcseréd, és ez által nem leszel fáradt.
  • Gyakran elfáradunk amiatt, hogy csökken a vércukorszintünk. Ennek elkerülésére egyél naponta öt alkalommal, és legalább kétszer gyümölcsöt.
  • Igyál vizet. Ha ki vagy száradva, sokkal kimerültebb vagy. Igyál folyadékot, lehetőleg vizet minden órában, hogy ezt elkerüld.
  • Fogyassz kevesebb édességet. Az olyan termékek, melyek cukorban gazdagok hirtelen megnövelik a vércukorszintet, aztán a cukorszint hirtelen le is csökken. Ez a csökkenés vezet a kimerültség érzéséhez. Ha ritkábban eszel édességeket, elkerülöd a vércukor ingadozást is.
  • Mozogj! A mozgás a legjobb módszer arra, hogy a keringésed megfelelő legyen. A mozgás által javul az anyagcseréd és frissebbnek érzed magad.
  • Aludj! Mindig fáradt leszel, ha nem alszol eleget. Próbálj meg lelassulni és minimum 7 órát aludni minden éjszaka. Fontos tudni, hogy a szervezet számára az éjfél előtti alvás nem pótolható be más időszakban.

(forrás: ÁNTSZ és TudatosVásárló)

TOP 5