Skip to main content

 

Évtizedek óta nem volt olyan alacsony a mézhozam Magyarországon, mint 2014-ben. A szakemberek szerint ez elsősorban a kedvezőtlen időjárás következménye.

Hozzávetőleg feleannyi "folyékony arany" került tavaly a hordókba, mint az elmúlt évtizedekben, méhcsaládonként átlagosan nyolc-tíz kilogramm lett például az akácméztermés, miközben egy jó évben húsz kilogramm fölött alakul ez a mutató, írja a Népszava.

hirdetés

A hideg sem tett jót

Az átlagos esztendőkben Magyarországon a méztermelés évente 20-25 ezer tonnát tesz ki, a mennyiség azonban nagymértékben függ a növényi kultúrák aktuális állapotától és az időjárástól. A méztermés tekintélyes részét exportálják: évente 12–15 ezer tonnát. A méhek teljesítményének csökkenése a szakértők szerint egyrészt a kedvezőtlen tavaszi és nyári időjárásra vezethető vissza, a hideg, esős idő ugyanis hátráltatta a mézgyűjtést.

Mézhiány nem lesz

A másik tényező pedig az, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott egyes növényvédő szerek, illetve azok szakszerűtlen használata, továbbá a méhkolóniákat tizedelő paraziták elterjedése miatt jelentős számban pusztulnak a méhek mind Magyarországon, mind a világ többi országában. A szakemberek szerint azonban mégsem kell idehaza mézhiánytól tartani.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5