Skip to main content

 

Az Egyesült Királyságban bemutatkozott a Burger King első, növényi alapú szendvicse, amelyet azonban a vállalat sem ajánl a vegán vagy vegetáriánus étrendet követőknek - írja BBC.

A vállalat azt közölte, a Rebel Whopper nevű termékbe kerülő, szójaalapú húshelyettesítő készítményt ugyanazon a grilleken készítik az éttermekben, mint a hagyományos húsokat, és erre kifejezetten felhívja a vásárlók figyelmét.

Ugyanakkor a cég megerősítette, hogy a vegetáriánus, bab alapú pogácsákat és a gyerekmenük vegetáriánus változatait szeparáltan készítik.

Mindennek azért van jelentősége, mert korábban a céget támadás érte azért, mert a vegánoknak ajánlott ételei kapcsán kiderült, hogy azokat ugyanazon a helyen készítik, mint a hagyományos húsos változatokat.

A cég marketingigazgatója megerősítette, hogy azért döntöttek így, hogy a növényi alapú pogácsák is ugyanazt, vagy legalább az ahhoz közeli jellegzetes grillezett ízt kaphassák meg, amit a hagyományos húsos pogácsák.

A Rebel debütálása óriási vissszhangot kapott a közösségi médiában.

Többen heves kritikákkal illették a céget azért, mert a növényi alapú pogácsából készült szendvicshez majonézt és tojást is használnak, és ez számos fogyasztó szerint szégyen a cégre nézve, különösen akkor, amikor más vállalatok képesek megoldani vegán-változatok állati eredetű összetekvőktől való teljes mentességét. 

Egy vegánokat tömörítő szervezet ugyanakkor védelmébe vette a céget, szóvivője szerint értékelni kell a vállalat erőfeszítéseit a húsmentes opciók bevezetésére, és tartózkodni kell attól, hogy azonnal a tökéletességet várják el a cégtől ebben a kérdésben.

Egy másik tömörülés szerint viszont a Burger King új terméke maga az "elszalasztott lehetőség" a vegán igények kiszolgálására.

A Vegan Society szerint a briteknél mintegy 600 ezerre tehető a vegán étrendet követők száma, és 2020 végéig további 300 ezerrel bővülhet a számuk. Fogyasztóként markáns és növekvő piacot képviselnek, a húsmentes termékek forgalma 2018-ban elérte a 740 millió fontot (kb. 288 milliárd forint).

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Ireneusz S. Wierzejski - wikipedia

TOP 5