Skip to main content

szélerőmű fekete lapát 

A megújuló energiaforrások hasznosítása sok szempontból előnyösebb, mint a fosszilis energiatermelés, ugyanakkor ezek sem mentesek a káros mellékhatásoktól.

A szélerőművek lapátkerekei például sok madarat sújtanak halálra, az állatok rendszerint nekik repülnek, vagy a forgó lapátok ütik agyon őket.

Ez az ártalom különösen a tengerek part menti térségeibe telepített turbinák esetében számottevő.

A trondheimi Norvég Természettudományi Kutatóközpont munkatársai megállapították, hogy kevesebb mint a felére lehet leszorítani a szélturbinák okozta halálozást, ha sötétre festik a lapátokat. 

Norvégiában főként a ragadozómadarak vannak veszélyben.

A tanulmány egyik szerzője a BBC-nek elmondta, hogy évente 6-9 rétisast ölnek meg a turbinák. Ezek az esetek ellenségeskedést ébresztenek a madárvédők és a szélerőművek üzemeltetői között.

Különösen a Norvégia nyugati partjai mentén telepített Smola szélfarm turbinái veszélyesek a madarakra nézve. Itt 68 turbina üzemel 18 négyzetkilométeres területen.

A kutatók számos beavatkozást tesztelnek, ezek egyike az, hogy a rotorok egyikét feketére festik.

A forgó fekete lapát növeli a turbina láthatóságát a madarak számára. Amikor egymással szomszédos turbinák egyikének egyik lapátját feketére festették, az 70 százalékkal kevesebb madár pusztult el miatta.

Az állatvédő szervezetek munkatársai ugyan üdvözlik, hogy a szélerőművek üzemeltetői igyekeznek minél biztonságosabbakká tenni az építményeiket a madarak számára, de ők alapvetően inkább azt szeretnék, hogy

a védett madarak lakta területeken egyáltalán ne telepítsenek turbinákat.

(BBC)

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5