Skip to main content

 

Közel ötmillió állás szűnhet meg a következő négy évben a robotok miatt, derült ki a Világgazdasági Fórum jelentéséből.

A negyedik ipari forradalom korát éljük – mondta Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója. Több hagyományos munkát is el tudnak majd végezni a jövőben a robotok a mesterséges intelligencia, a genetika, a nanotechnológia és a 3D-nyomtatás fejlődésével.

hirdetés

A mérleg

Az újonnan megjelenő iparágakban 2 millió új munkahelyet teremtenek, míg 7 millióan veszíthetik el az állásukat a fejlődés miatt - számolt be az NBC.

Gyakorlatilag minden iparágból kerülnek ki vesztesek, de ezek közül is leginkább például a szolgáltató szektorból vagy az egészségügyből.

A jövőben nem lesz szükség annyi bankárra, befektetőre, konzulensre, könyvelőre, ügyvédre, azaz a "fehérgalléros munkásokra", mint eddig, ugyanígy sportújságíróra, adminisztrátorra, értékesítőre, irodai alkalmazottra, ügyélszolgálatosra, sofőrre, katonára, áruszállítóra vagy mezőgazdasági munkásra, de a listát még sokáig lehetne sorolni. (Bővebb lista, iletve a hivatkozott jelentés ide kattintva érhető el.)

A Világgazdasági Fórum tanulmánya - amit a Davosban megrendezett konferencián is ismertetnek - 15 ország gazdaságát vizsgálta, amelyekben összesen 1,9 milliárdan dolgoznak.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5