Skip to main content

 

Több embert öl meg évente a környezetszennyezés, mint a világ összes háborúja és erőszakos eseménye, többet, mint a dohányzás, az éhezés és a természeti katasztrófák, az AIDS, a tuberkulózis, a malária vagy az éhínség - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A szennyezett víz és levegő veszélyesebb a háborúknál

2015-ben mintegy 9 millióan haltak meg idő előtt, minden hatodik haláleset valamilyen mérgezéstől kialakult betegség miatt következett be a The Lancet című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint.

hirdetés

A környezetszennyezés miatti halálesetek, betegségek óriási költséget, évente mintegy 4,6 billió dolláros (1200 billió forint) veszteséget okoznak globálisan, ami a világgazdaság mintegy 6,2 százalékát jelenti.

A 9 millió haláleset másfélszer több, mint a dohányzásban, háromszor több, mint az AIDS-ben, tuberkulózisban és maláriában együttesen, hatszor több, mint a közúti balesetekben, és

15-ször több, mint a háborúkban vagy az erőszak bármely más formája miatt elhunytak száma.

A legtöbb haláleset - 6,5 millió - a levegőszennyezésre vezethető vissza. 

A második legnagyobb probléma a szennyezett víz, amely gyomor- és bélbetegségeket, kórokozó parazitákat terjeszt és 1,8 millió embert öl meg.

Veszélyesebb mint az AIDS, még sem kap akkora figyelmet

"Nagyon sok tanulmány készült a környezetszennyezésről, de sohasem kapott akkora figyelmet, mint mondjuk az AIDS vagy a klímaváltozás" - mondta Philip Landrigan járványkutató, a tanulmány vezető szerzője.

Az emberek nem tudják, milyen hatalmas probléma a szennyezés, mivel csak a részleteit látják"

- tette hozzá. A jelentés az első, amely összegzi a környezetszennyezés minden formája okozta betegségek és halálok adatait.

A szakértők szerint csak becslés a 9 millió idő előtti haláleset, a környezetszennyezés miatti halálesetek száma valójában biztosan nagyobb.

A pontos szám megállapításához további kutatásokra és új, a káros hatások megállapításában segítő módszerek kifejlesztésére lesz szükség.

Különösen veszélyeztetettek a gyorsan iparosodó országok

A környezetszennyezéssel kapcsolatba hozható halálesetek nagy része, mintegy 92 százaléka a szegény vagy közepes jövedelmű országokban következik be. A gyorsan iparosodó országokban, mint például Indiában, Pakisztánban, Kínában, Bangladesben és Madagaszkáron a környezetszennyezés számlájára írható az összes haláleset negyede.

2015-ben Indiában haltak meg a legtöbben, 2,5 millióan a környezetszennyezés miatt, amely Kínában 1,8 millió ember életét követelte.

A kutatáshoz, amelyben a világ mintegy 40 tudósa vett részt, a Washingtoni Egyetem egészségügyi mutatókkal és értékelésükkel foglalkozó intézetének adatait használták fel.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5