Skip to main content

 

Egyre több startup próbálkozik az űr meghódításával. A kiaknázatlan terület komoly üzleti lehetőséget rejt azok számára, akik még időben beszállnak a versenybe.

Ami régen szuperhatalmak közötti rivalizálásban teljesedett ki, az mára a magánvállalatok hadszíntere lett.

hirdetés

Tehetős befektetők milliárdokat szánnak a következő években induló projektekre, annak reményében, hogy ők lesznek az elsők, akiknek sikerül majd valami újat létrehozni. A Moon Express nevű startup már jövőre landolhat a Holdon és ezzel kezdődik a második űrháború.

Az első vállalat a Holdon

Naveen Jain, a Moon Express igazgatója biztos benne, hogy cége már jövőre képes lesz landolni a Hold felszínén. Az első küldetés célja a nyersanyag-kitermelés lesz,azonban hosszú távon mindenképp a gyarmatosításban látják a jövőt.

A Moon Express most év végére tervezte az űrhajó indítását, azonban 2018-ra halasztották a kilövést. Megnyugtattak mindenkit, hogy nincs komolyabb fennakadás és jövőre mindenképp elindul a küldetés, amely új fejezetet nyithat az emberiség történetében, hiszen magánvállalat űreszköze még sosem landolt a Holdon, és ők az elsők, akik erre engedélyt kaptak az amerikai kormánytól.

A startup egy verseny részeként próbál meg elsőként feljutni a Holdra. A Google Lunar Xprize projekt 20 millió dollárral jutalmazza azt a vállalatot, amely elsőnek landol a Holdon, majd 500 méter megtétele után képes jó minőségű képeket és videókat visszaküldeni a Földre.

Emellett a bányászatot is szeretnék beindítani és a tervek szerint ritka ásványokat és kőzeteket akarnak visszajuttatni a Földre. A legfontosabb cél azonban emberek lakta Hold-kolóniák létrehozása.

A Moon Express öt éven belül már teljesen elképzelhetőnek tartja, hogy emberek éljenek a Holdon.

Naveen Jain hisz abban, hogy az égitest olyan lesz az emberiség számára, mint egy nyolcadik kontinens. A jövőben sokan fognak ott élni, lesz internet, és úgy fogunk kommunikálni velük, mintha csak egy távoli országban lennének.

A Rocket Labbal kötött megállapodás értelmében, a Moon Express űrhajóját nagy valószínűséggel új Electron típusú rakáták emelik majd a magasba, ha a tesztek addig sikeresen befejeződnek.

Az űr nemzetközi vizeknek számít

1967-ben az ENSZ, a szovjet-amerikai rivalizálás szabályozására meghozta az Outer Space Treaty-t, vagyis a Nemzetközi Világűr Egyezményt, amely szerint az űr nem tartozhat egyetlen ország fennhatósága alá sem. A Moon Expressnek az amerikai Federal Aviation Administrationtől kellett engedélyt kérnie, ezt meg is kapták. Sok dolog azonban továbbra sem tisztázott.

Nincs még hivatalos eljárás azzal kapcsolatban, ha egy magánvállalat szeretne landolni a Holdon.

Jain a CNBC-nek elmondta, hogy a Holdat úgy kellene kezelni, mint a nemzetközi vizeket, és senkinek sem szabadna birtokolnia ahhoz, hogy használhassa az ott található dolgokat, vagy hasznosítsa az erőforrásokat. Hozzátette, hogy valamilyen szinten biztosan szabályozni kell a vállalatok tevékenységét, mert egyre többen fognak beszállni a versenybe.

Az 1967-es űrszerződés szerint az államok felelősek a nemzeti és a céges űrprogramokért, tehát az Egyesült Államoknak jogában állt ilyen engedélyt adni a Moon Expressnek.

Az Emírségek a Mars kolonizálását tűzték ki célul

Az Egyesült Arab Emírségek alighogy bejelentette első Mars expedícióját, máris annak benépesítésén gondolkozik. Az évente megrendezett Dubai Airshow-n mutatták be az első terveket

Az Arab Emírségek első szondáját 2020-ban lövik ki Japánból, és röviddel a bejelentés után közölték: a Mitsubishi Heavy Industries segítségével olyan technológiákon kezdenek dolgozni, amelyek révén élhetővé tehető a vörös bolygót.

Rashid Al Zaabi, az Egyesült Arab Emírségek stratégiai tervezője felhívta a figyelmet, hogy a Mars felszíne nagyban hasonlít a Földön található sivatagokéra, ráadásul a talaj összetétele is majdnem megegyezik. Hozzátette, hogy amint landoltak a Marson az első emberek, nekik enniük kell majd, tehát a földművelés lehetőségének megteremtése kulcsfontosságú. Viszont lehetnek majd olyan helyi megoldások, amelyeket a Földön is tudnak hasznosítani.

Datolyapálmával fogják kezdeni a kísérleteket, mert ez a növény nagyon szélsőséges sivatagi időjárást is képes túlélni, viszont nincs szüksége sok tápanyagra a termőföldben. A tudósok az eperről, salátáról és a paradicsomról már bebizonyították, hogy képes az űrben is fejlődni.

Dubaj és Abu-Dzabi készül az olaj utáni korra, ezért minden területen próbálnak előrelépni és igyekeznek szabadulni az olajfüggőség jelentette nyomástól. Kezdetekben a turizmusra és a repülésre, később a szolgáltatásokra és az iparra koncentráltak, jelenleg a tudományt és a hi-tech megoldásokat részesítik előnyben.

Az arab állam eddig 5,4 milliárd dollárt fektetett az űriparba.

A 2020-ban induló szonda megkerüli a Marsot és ezáltal próbálnak meg fontos adatokat összegyűjteni a légköri viszonyokról, valamint víz nyomait kutatják majd. Az Emírségek mindemellett a Mars Science City megépítését is célul tűzte ki, ahol megpróbálják majd szimulálni a vörös bolygón várható körülményeket és megoldást találni a problémákra.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: AFP/Kirill Kudryavtsev

TOP 5