Skip to main content

 

A Wealth-X új jelentéséből kitűnik, hogy mire és mennyit költenek a gazdagok, akiknek kollektív vagyona tavaly 2 százalékkal növekedett: mintegy 23 millió szupergazdag él világszerte, 40 százalékuk az Egyesült Államokban.

Wealth-X kutatóközpont azokat követi nyomon, akiknek magánvagyona eléri az egymillió dollárt.

hirdetés

A jelentésben két részre osztották a tehetőseket: a többség, vagyis a 90 százalék vagyona 1 és 5 millió dollár között van, míg szupergazdagnak az tekinthető, akinek nettó vagyona meghaladja a 30 millió dollárt.

A világ leggazdagabb embereinek csak kis része örökölte vagyonát, a jelentés szerint a többségük a maga szerencséjének a kovácsa volt– közel 84 százalékuk saját erejéből érte el sikereit, és csupán 5 százalék örökölte vagyonát. Ugyanakkor a szupergazdagok körében ez az arány kicsit más: 30 százalékuk örökölte vagyonát, míg 70 százalékuk saját maga szedte össze.

A gazdagok többsége férfi, és csupán 16 százaléka nő, míg a szupergazdagok között ez 14 százalék. A tehetősek közel 40 százaléka az USA-ban, míg mintegy 25 százalékuk Európában, illetve Ázsiában él.

Közülük is New Yorkban élnek a legtöbben, bár számuk fél százalékkal csökkent – ugyanakkor még így is jóval többen, közel 65 százalékkal több tehetős lakik a városban, mint a második helyezett Tokióban. Azonban Hongkongban található a legtöbb szupergazdag, számuk meghaladja a 10 ezret.

A gazdagok 36 százaléka, és a szupergazdagok 57 százaléka költi pénzét jótékonyságra: a legtöbb magas bevétellel rendelkező számára elsődleges prioritást élvez az adakozás.

A globális pénzügyi válság nyomán bekövetkezett csökkenést követően a jótékonysági adományok helyreálltak, ugyanakkor a jelentésből kitűnik, hogy a gazdagok sokkal kevesebbet jótékonykodnak, mint azok, akiknek korlátozott eszközök állnak a rendelkezésükre.

Tavaly a szupergazdagok komoly összegeket adományoztak: Jeff és MacKenzie Bezos például 2 milliárd dollárt adott a Day One Alapnak a hajléktalanok segítésére, míg Michael Bloomberg 1,8 milliárd dollárt küldött alma malterének, a Johns Hopkins Egyetemnek.

Tavaly a gazdagok körében a legnépszerűbb jótékonysági célpontok között volt az oktatás, a szociális támogatás, a művészet, a kultúra, valamint az egészségügy.

A jelentés szerint az adományozás után a gazdagok finanszírozásra, sportokra és szabadidős tevékenységre költenek leginkább. A sportok közül a legkedveltebb a golf, a foci, a síelés, a kosárlabda, valamint a baseball.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás:  GETTY IMAGES FOR NEW ERA/2016 GETTY IMAGES/BENNETT RAGLIN

TOP 5