Skip to main content

 

A Facebook az elmúlt pár évben azon dolgozott, hogy kibővített valósággal ellátott okosszemüveget fejlesszen ki a Redmondban lévő Facebook Reality Labs-szal, de a projekt olyan fázisba jutott, hogy külső segítségre van szükségük a továbblépéshez.

A Facebook most abban bízik, hogy a Ray-Ban Luxottica anyavállalattal kialakított partnersége révén 2023 és 2025 között elkészülnek az újdonsággal és készen állnak majd a kereskedelmi forgalomba hozatalra.

hirdetés

Az okosszemüvegek belső kódneve Orion, és okostelefonok lecserélésére készülnek vele.

A szemüveg lehetővé teszi majd a felhasználóik számára, hogy hívásokat kezdeményezzenek, információkat jelenítsen meg egy kis kijelzőn, vagy élő közvetítést adjanak a közösségi médiában lévő barátaiknak, követőiknek.

A Facebook emellett fejleszti a mesterséges intelligencia alapú hangsegédjét is, amellyel a szemüveget használók vezérelhetik majd az eszközt. Ezen túlmenően a cég kísérletezik egy gyűrűs eszközzel is, amely lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy mozgásérzékelőktől származó információkat közvetítsenek. Ennek az eszköznek Agios a kódneve.

A cég több száz alkalmazottja dolgozik a mesterséges intelligencia alapú okosszemüveg technológián a redmondi irodákban. A Facebook olyan kicsire szeretné lecsökkenteni az eszköz méretét, hogy az már vonzó lehessen a fogyasztók számára.

A hosszú kifutási idő miatt nincs garancia arra, hogy a szemüveget időben befejezik, sőt arra sem, hogy valaha elkészülnek vele. Azonban egy informátor, aki ismeri a projektet, azt közölte a CNBC-vel, hogy Mark Zuckerberg vezérigazgatót nagyon érdekli a szemüveg, és Andrew Bosworth fejlesztési vezetőt arra kérte, hogy emelt prioritást adjon neki a fejlesztések között.

A Facebook nem kommentálta az értesülést. Az óriáscég azonban nem egyedüliként vélekedik úgy, hogy

az intelligens szemüveg, amely számítógéppel generált képeket jelenít meg a valós világ síkján, a következő nagy durranás lehet a számítástechnika területén.

A Microsoft már készíti a HoloLens 2 fejhallgatót, a Snapchat anyavállalata a Snap látványszemüveget, a floridai Startup Magic Leap pedig a Magic Leap One AR szemüvegeit adja el, ámbár ezek az eszközök eddig nem hoztak áttörést. Sőt, állítólag az Apple is dolgozik egy hasonló terméken, melyet jövőre hozhat forgalomba.

A Luxottica a Ray-Ban, az Oakley és más napszemüveg márkák anyavállalata. A cég korábban kísérletezett már ezzel a technológiával, amikor 2014-ben együttműködött a Google-lal a Google Glass okosszemüveg tervezésénél, fejlesztésénél és értékesítésénél.

Forrás: CNBC.com

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: ODG

TOP 5