Skip to main content

 

Az Ázsia leggazdagabb embere által vezetett konglomerátum olyan szolgáltatást indított, ami felveszi a versenyt az amerikai Amazonnal szemben Indiában. A Mukesh Ambani által vezetett Reliance Industries kezdetben élelmiszerek kiszállításával foglalkozik – írja a BBC.

A társaság célja, hogy jelenlegi mobiltelefon-ügyfélkörét az ugródeszkaként használja leendő e-kereskedelmi részlegének. Ambani vállalata, a JioMart, komoly kihívást jelenthet India jelenlegi online kiskereskedelmi óriásai számára.

A JioMart jelenleg ingyenes és gyors kézbesítést vállalt több mint 50 ezer élelmiszeripari termékre. A riválisokkal ellentétben a JioMart a helyi üzleteket egy alkalmazáson keresztül köti össze az ügyfelekkel, és nem a termékek raktározása és kiszállítása a fő feladata.

India online élelmiszerbolti piaca még gyerekcipőben áll – a becslések szerint évente 870 millió dollár értékben rendel online élelmiszereket a lakosság 0,15 százaléka.

Ugyanakkor az elemzők szerint 2023-ra az ágazat éves bevétele elérheti a 14,5 milliárd dollárt is.

Az ázsiai ország e-kereskedelmi szektorában olyan amerikai vállalatok is próbálják megvetni a lábukat, mint az Amazon vagy a Flipkart, ami a Walmart tulajdonában van.

Valamint több indiai versenytárs is sikeres az online kiskereskedelem piacon, legismertebbek a Big Basket és a Grofers.

A Reliance Industries távközlési hálózata, a Jio – ami az ország második legnagyobb vállalata az ágazatban – több mint 360 millió előfizetővel rendelkezik, továbbá saját kiskereskedelmi boltokat is üzemeltet a 1,3 milliárdos lakosú országban.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5