Skip to main content

 

Egy új módszerrel sikeresen megtévesztették az új koronavírust a svéd Karolinska Intézet és a kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatói.

A módszerrel a tüdőbe, illetve a többi szervbe jutó vírusok számát csökkentenék le drasztikusan, így olyan emberek esetében lenne alkalmazható, akik még a betegség korai fázisában vannak. A kezelést egyelőre sejtkultúrákon és miniszerveken – organoidokon – próbálták ki, az eredményeket a Cell című tudományos folyóiratban közölték.

hirdetés

A kutatók egy COVID-19-cel diagnosztizált betegtől vettek szövetmintát, amiből izolálták, majd szaporították a vírust. Ezt követően a kórokozóval sejtkultúrákat fertőztek meg. A folyamat során részletekbe menően tanulmányozni tudták, hogy a SARS-CoV-2 miként kötődik a sejtekhez: a vírusnak a bejutáshoz szüksége van egy sejtfelszíni receptorra, az angiotenzin-konvertáló enzim 2-re (ACE2). Ha ez nincs, teljesen tehetetlen, és nem képes szaporodni.

Hasonlóképpen működött a 2003-ban járványt kirobbantó SARS-CoV is. 

Az ACE2 receptoroknak kulcsszerepük van abban, hogy a tüdő és a többi szerv megfelelően funkcionáljon, ha azonban a vírus hozzáköti magát ezekhez a fehérjékhez, az a szervek károsodásához vezet. Ezt egyértelműen kimutatták a súlyosabb COVID-19-es eseteknél.

Az organoidoknak köszönhetően az is bebizonyosodott, hogy a vírus képes bejutni a vérerekbe, valamint a vesékbe, és ott replikálni tudja önmagát.

A megfigyelés nemcsak a betegség lefolyásáról szolgáltat fontos információkat, de arról is, miért áll le több szerv működése, és miért károsodik a szív- és érrendszer a legkritikusabb állapotú betegeknél.

A nagy átverés

Felmerült a kérdés, kifejleszthető-e olyan módszer, amivel a vírus ténykedése, a sejtek megfertőződése gátolható? Ennek teszteléséhez a kutatók az ACE2 genetikailag módosított változatát, a humán rekombináns oldódó angiotenzin-konvertáló enzim 2-t (hrsACE2) vetették be. 

A próbálkozást siker koronázta, a hrsACE2 ezred vagy akár ötezred részére redukálta a SARS-CoV-2 vírus szaporodását a sejtkultúrákban. A víruskoncentráció szignifikáns csökkenését az emberi őssejtekből növesztett miniatűr vesékben és vérerekben is kimutatták. 

Úgy látjuk, ez az enzimkópia, a hrsACE2 magához csalogatja a vírust, így a kórokozó a másolatokhoz fog kötődni, és nem a sejtekhez" 

– mondta Ali Mirazimi, a Karolinska Intézet kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Mirazimi szerint a vírus megtévesztésével visszafogható annak replikációja a tüdőben és a többi szervben.

Élesben is tesztelik a hrsACE2-n alapuló gyógyszert

Fontos megjegyezni, hogy akárcsak más gyógyszerek vagy vakcinák esetében, jelenleg itt is a kutatás kezdeti szakaszában járunk, a módszert eddig csak sejtkultúrán és organoidokon tesztelték, igaz, az eredmények reménykeltőek.

Hamarosan megkezdődnek a gyógyszeres tesztelések is: az Aperion Biologics biotechnológiai vállalat APN01 nevű készítménye a hrsACE2-n alapul, és egy előzetes tanulmány keretében kínai COVID-19-es pácienseken fogják kipróbálni. Egyúttal azt is nézni fogják, hogy a fertőzés későbbi szakaszában is hatékonyan alkalmazható-e a terápia.

Forrás: EurekAlert

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5