Skip to main content

vakcina koronavírus 

Április 24-től már önkénteseken tesztelik az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett oltóanyagot, adta hírül Matt Hancock brit egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón, tudósított minderről a The Sun.

A sajtótájékoztatón elmondta, rendszerint évekig tart egy új vakcina kifejlesztése, most azonban ez néhány hónap alatt sikerült a brit tudósoknak.

hirdetés

A miniszter arról nem tett említést, hogy

az oltóanyag mikor kerülhet kereskedelmi forgalomba, csupán arról beszélt, hogy elkezdődött a tesztelés az önkénteseken.

Hancock a sok emberben reményt keltő hírrel kapcsolatban kifejtette még azt is, miszerint a brit kormány már eddig is milliókat költött a gyógyszer kidolgozására, de ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy a világon először a britek érjenek el eredményt a koronavírus elleni küzdelemben. 

Önkénteseken a tesztelés ugyanakkor nem csak Britanniában folyik.

A Portfólió bő egy hónappal ezelőtt írt arról, hogy az amerikaiak is/már megkezdték önkéntesekkel a tesztelést, a napokban pedig az Euronews adta hírül, miszerint a német oltóanyag-felügyelő hivatal engedélyezte az egyik német vállalatnak, hogy elkezdje a tesztelést az erre jelentkezőkön.

A verseny tehát élesedik, remélhetőleg, minél előbb lesz gyógyszer mindenki számára, hisz a hétköznapi embereket ez érdekli a legjobban.

 

Fentiekről a Híradó is beszámolt, mely ide kattintva a (7. perctől) nézhető vissza.

 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: THE SUN - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5