Skip to main content

Sofia repülő obszervatórium víz Hold 

Egyértelműen sikerült igazolni, hogy molekuláris víz van a Holdon, emellett stabil vízjég-bázisokat is azonosított az amerikai űrügynökség SOFIA obszervatóriuma - derült ki a NASA hétfői bejelentéséből. A felfedezés minden bizonnyal hatással lesz a 2024-re tervezett amerikai Artemis programra is.

Már korábbi kutatások is találtak hidratációra utaló jeleket a holdfelszínen, különösen a déli pólus környékén.

hirdetés

Ezek az észlelések ugyanakkor 3 mikrométeres hullámhosszon történtek, ami problémát jelentett a kutatóknak;

NEM LEHETETT EGYÉRTELMŰEN MEGMONDANI, HOGY AZ ADATOK VALÓBAN VÍZMOLEKULÁK JELENLÉTÉRŐL TANÚSKODNAK, VAGY CSAK HIDROXILMOLEKULÁKAT TARTALMAZÓ ÁSVÁNYOKAT TALÁLTAK.

Az amerikai űrügynökség Goddard Űrközpontjának egyik munkatársa ezért 6 mikrométeres hullámhosszon vizsgálta a holdat a SOFIA obszervatóriummal. Ez egy átalakított Boeing 747-es repülőgép, ami a földi atmoszféra felső részében repül, és egy közel 3 méteres teleszkóppal van felszerelve.

Távcsője infravörösben tanulmányozza a Naprendszerben lévő égitesteket és a távolabbi objektumokat, így olyan dolgokat is észrevesz, amik az emberi szem számára láthatatlanok.

A 6 mikrométeres hullámhossz lehetővé tette a vízmolekula spektrális jelének egyértelmű azonosítását.

KIDERÜLT, HOGY A VÍZ MAGAS SZÉLESSÉGEKEN, A DÉLI PÓLUSOK KÖRNYÉKÉN, VALÓSZÍNŰLEG VULKANIKUS EREDETŰ, ÜVEGSZERŰ ANYAGBA, VAGY A HOLDFELSZÍN SZEMCSÉI KÖZÉ VAN BEZÁRVA 100-400 PPM (PARTS PER MILLION, MAGYARUL RÉSZECSKE/MILLIOMODBAN) MENNYISÉGBEN – EZ AZT JELENTI, HOGY EGYMILLIÓ RÉSZECSKÉRE ENNYI VÍZMOLEKULA JUT.

Szintén a SOFIA adatai alapján sikerült feltérképezni a Holdon az ún. hidegcsapdák eloszlását is. Ezek a kisebb-nagyobb területek elég hidegek ahhoz, hogy az illékony anyagokat (például a vizet) akár évmilliárdokig fagyott állapotban tartsák. A holdi hidegcsapdák mindkét póluson megtalálhatók, kiterjedésük változatos, a legparányibbak csupán 1 centiméter átmérőjűek. Az eredmények szerint a kisebb hidegcsapdák száma jelentősen felülmúlja a nagyobbakét.

A KUTATÓK SZÁMÍTÁSAI SZERINT KÖRÜLBELÜL 40 000 NÉGYZETKILOMÉTERNYI HOLDFELSZÍN KÉPES A VÍZ TÁROLÁSÁRA.

A két felfedezés azt bizonyítja, hogy a különböző folyamatok hatékonyan biztosítják a Holdon a víz jelenlétét, és mindkét sarki területen találhatók hidegcsapdák. Ez az ismeret a jövőbeli holdmissziók szervezésére is hatással lehet, hisz ha van víz, az segítheti egy űrbázis felállítását, emellett az űrhajók és űrszondák feltölthetők lennének vízzel, oxigénnel és üzemanyaggal.

 -

A két felfedezés a Nature Astronomy legújabb számában jelent meg.

A vízmolekulák azonosításáról szóló publikáció itt olvasható, a hidegcsapdák feltérképezéséről szóló tanulmány pedig az alábbi linken érhető el.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: A SOFIA repülő obszervatórium, FORRÁS: NASA

TOP 5