Skip to main content

Arecibo obszervatórium újjáépítés 

Mint arról az Origo is beszámolt, december 1-én összeomlott a Puerto Rico-i híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópja.

A katasztrófa nagy csapást jelentett a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutattak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után. A Puerto Rico-i kormány most bejelentette, hogy újjáépítik a nevezetes távcsövet.

hirdetés

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben ez volt a szigetország egyik fő turisztikai látványossága évi mintegy 90 ezer látogatóval.

A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával az antiballisztikus rakéták elleni védelem fejlesztésének részeként. 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának.

Az óriástelepszkóp segített megfigyelni a világ tudósainak a Föld irányába tartó aszteroidákat, támogatott később Nobel-díjat kapó kutatásokat, segített meghatározni, hogy újonnan felfedezett bolygók lakhatók lehetnek-e.

A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James-Bond filmben is.

Hamarosan megkezdődhet az újjáépítés

Wanda Vázquez, Puerto Rico kormányzója a közelmúltban aláírt egy rendeletet, amely 8 millió dollárt biztosít a teleszkóp újjáépítéséhez. A rendelet kiemelt feladattá nyilvánítja az obszervatórium rekonstrukcióját, és egyben történelmi területté nyilvánítja a teleszkóp helyszínét.

A 8 millió dollár a tervek szerint arra elegendő, hogy eltávolítsák a helyszínen lévő romokat és megtervezzék az új teleszkópot.

A Puerto Rico-i kormány úgy gondolja, hogy a rádióteleszkóp összedőlése hatalmas lehetőséget nyújt arra, hogy úgy tervezzék újjá az objektumot, hogy figyelembe vegyék az eddigi tapasztalatokat és a tudományos közösség ajánlásait. Így évtizedekre előre gondolkodva lehet majd megint kiemelkedő fontosságú a létesítmény, miután megépül.

A kínai óriásteleszkóp

Jelenleg egyetlen, az Arecibo obszervatóriumhoz hasonló, de annál jóval nagyobb méretű rádióteleszkóp működik a világon, Kínában.

kínai FAST rádióteleszkóp

A kínai FAST rádióteleszkóp panorámaképe - FORRÁS: XINHUA VIA AFP/XINHUA NEWS AGENCY.ALL RIGHTS RESERVED/OU DONGQU

A fél kilométer átmérőjű, 1,6 kilométer kerületű FAST (Five-hundred-meter Aperture Spherical Radio Telescope) néven emlegetett rádiótávcsövet 4450 darab, 11 méter oldalhosszúságú, háromszög alakú alumíniumpanelből állították össze, és 2016-ban fejezték be a majdnem 5 évig tartó építkezést.

A Kujcsou tartományban lévő Pingtangban található kínai teleszkóp háromszor érzékenyebb, mint az Arecibo volt. Körülötte öt kilométernyi rádiómentes zóna terül el, ahol sem mobiltelefonok, sem számítógépek használata nem engedélyezett.

Kína közlése szerint 2021-től fogadják azon külföldi kutatók kéréseit, akik méréseket szeretnének végezni a teleszkóppal. A Délnyugat-Kína hegyei között lévő teleszkóp a Puerto Ricó-i óriásteleszkóp összeomlása után az egyetlen ilyen kaliberű eszköz, amely külföldi asztronómusokat fogad.

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: wikimedia

TOP 5