Skip to main content

kozlekedesi dugo autotemetoBár kissé félrevezetőnek tűnik a cím, nem állít hazugságot: a belgiumi Chatillion autótemetőben 2010-ig számos kocsi roncsa állt szépen egymás mögött, mintha arra vártak volna, hogy tovább indulhassanak!

Ha végignézzük a képeket, könnyen hihetjük azt, hogy valamelyik világ végéről szóló film díszletei között sétálunk - pedig Belgium furcsa látványossága hetven évig színtiszta valóság volt! "Keletkezésükről" számos legenda kering: az egyik szerint az autókat amerikai katonák hagyták hátra még a második világháború idején, hiszen amikor hazahívták őket, nem tudták magukkal vinni a járműveket. A férfiak úgy határoztak, elrejtik az autókat az erdőben, és majd visszamennek értük.

Az igazság azonban az, hogy ez a rengeteg kocsi egy roncstelepről származott, ahol bevett szokás így felsorakoztatni a bentlakókat. A járművek 70 évig álltak magányosan és elhagyatottan a fák rejtekének mélyén, míg az idő vasfoga teljesen ki nem kezdte őket. Megrozsdásodott, összetört, levelekkel és fűvel beborított testüket végül 2010-ben a helyi önkormányzat távolította el környezeti okokból.

További képek itt tekinthetők meg…

Forrás

TOP 5