Skip to main content

Párizs Cafe Franciaország City Étterem  

A francia főváros kávézói és éttermei úgy döntöttek, hogy követik a szállodák és vendégházak döntését, vagyis bevezetik a különdíjat azoknál a vendégeknél, akik nem jelennek meg a lefoglalt időben, vagy az utolsó pillanatban törlik asztalfoglalásukat.

Párizs éttermeinek százai már jelenleg is alkalmazzák a szállodaiparban széles körben elterjedt rendszert, melynél a foglaláskor meg kell adni a hitelkártya adatokat, hogy a foglalás felelősségteljesebb legyen.

hirdetés

Az éttermek ugyanis veszteségeket szenvednek el, amikor a vendégek lemondják az asztalfoglalásaikat.

Ez még a jobb éttermekben is előfordul, és

a vendégek nincsenek tisztában azzal, hogy a lemondás vagy a késésük mekkora károkat jelent az étteremnek.

Francia szokások szerint ugyanis az étkezések hosszú ideig tartanak, tehát a vendégek nem cserélődnek olyan sűrűn, mint például nálunk.

A késésekkel így pedig az a probléma, hogy a következő foglalásra érkező csoport nem tud leülni az asztalhoz.

Xavier Zeitoun, a Zenchef nevű étterem alapítója úgy nyilatkozott, hogy

ezek a pénzügyi veszteségek a teljes bevétel 30 százalékát is elérhetik. Egy átlagos Michelin-csillagos étterem ezekből fakadó éves vesztesége összesen 150 ezer euróra is rúghat.Eddig 245 étterem fogadta el ezt az új rendszert.

A büntetés pedig nem csekély: például a Tour d'Argent étterem fejenként 100 euró/fő lemondási díjat plusz 200 eurót számol fel a lemondott ebédek után, míg az 58 Tour Eiffel nevű étterem már az asztalfoglalást tíz nappal korábban lemondó vendégeket is 86 euróra bünteti fejenként.

Cikkünk az Rt.com cikke alapján készült.

 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5