Róma kommunális hulladék szemét 

Egyre nagyobb mennyiségben borítja el a szemét a római utcákat.

Az örök városba évente legalább 20 millió turista érkezik, akiket a monumentális helyek, lélegzetelállító műalkotások és ízletes ételek mellett más is fogad: hulladékhegyek és az azokat dézsmáló patkányok, sirályok, éjszakánként vaddisznók.

hirdetés

Nincs tényleges újrahasznosítási stratégia

Úgy tűnik, soha nem ér véget a szemétválság az örök városban. A probléma ugyanis nem új keletű, hanem már évtizedek óta fokozódik. Róma nehéz viszonya a szeméthez egy „nagy fekete lyukkal" kezdődött, amit a helybéliek Malagrotta hulladéklerakónak hívtak.

Európa legnagyobb szemétlerakója harminc évig működött, amíg 2013-ban be nem zárták. Azóta a városnak ugyanisnincs megfelelő helye az évente felhalmozott 1,7 millió tonna szemét elhelyezésére és kezelésére, miközben nincs tényleges újrahasznosítási stratégiája és egy eddig megoldhatatlan vészhelyzet alakult ki.

Pedig az Openpolis Alapítvány jelentése szerint Róma évente több mint 597 eurót (mintegy 189 000 forintot) költ lakosonként a háztartási hulladék kezelésér, amely az országban messze a legmagasabb.

Környezetvédelmi válságot hirdettek

A legtöbb római szemetet a többi olasz régióba vagy külföldre szállítják, és mindössze a 40 százalékát gyűjtik szelektíven és hasznosítják újjá.

A főváros minden évben 1,2 millió tonna hulladékot exportál 180 millió eurós (57 milliárd forintos) költséggel.

A fennmaradó félmillió tonna heteken át az utcákon hever. 

A helyiek és a turisták viszont egyre gyakrabban emelik el a hangjukat a felhalmozódott szemét látványa és borzalmas szaga miatt.

A probléma miatt környezetvédelmi válságot hirdettek meg: megoldásként a tervek szerint fokozatosan kibővítik az egész városra az ajtótól-házig terjedő hulladékgyűjtést, és 2021-ig újrahasznosítják ennek a 70 százalékát.

Most a római szemét összegyűjtéséért felelős vállalkozás 13 új létesítmény építését javasolta, ami nagyban hozzájárulhatna a probléma megoldásához.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép A római Colosseum 2018 augusztusában, FORRÁS: GETTY IMAGES/ANDREA RONCHINI/NURPHOTO/ANDREA RONCHINI

TOP 5