Skip to main content

hulladék érték 

El kell érnünk, hogy a hulladék minél nagyobb arányban bekerüljön a körforgásba és újrahasznosuljon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán, az M6-os autópálya mellett a Fejér megyei Ráckeresztúrnál.

Boros Anita erről a Klíma- és természetvédelmi akciótervben az illegálisan lerakott hulladékok felszámolására indított Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű projekt közúti mintaprogramja záró sajtótájékoztatóján beszélt.

Az államtitkár rámutatott, hogy a kormány több eszközzel tudja támogatni a hulladékok illegális lerakásának megakadályozását és újrahasznosításuk arányának növelését.

 
  • Egyrészt különböző szankciókkal szeretnék az illegálisan hulladékot lerakó személyeket sújtani,
  • másrészt szeretnék támogatni azt, hogy a jogszerű hulladéklerakás és leadás minél több helyen bármikor megvalósulhasson,
  • továbbá igyekeznek a hulladékgazdálkodás rendszerét úgy átalakítani, hogy az emberek a hulladékra értékként tekintsenek

- mondta.

Boros Anita közölte: a projekt pilot időszakában több közreműködő szervezettel a vasúti területek és közutak mentén, erdőterületeken, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság bevonásával Vásárosnaménynál vizsgálják azt, hogy milyenek az illegális hulladéklerakási szokások, milyen a szeméthalmok összetétele, mennyisége, minősége.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az országos közúthálózat mentén több mint 300 területen, 400 nagyobb, koncentrált illegális lerakóhelyet találtak mintegy 4300 köbméternyi hulladékkal. Ezeket meg fogják szüntetni.

A vezérigazgató örömének adott hangot, hogy egy hónapja tisztították meg a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló, az M6-os autópálya lehajtója melletti területet és azóta nem raktak le újabb hulladékot oda.

Szerinte ez azt bizonyítja, hogy ha tiszta és szép egy terület, akkor nehezebben indul meg az illegális hulladéklerakás.

Jelezte: az összeszedett hulladékot szétválogatták, így kiderült, hogy 25 százaléka építkezésből származott, volt benne kis részben zöldhulladék és elektronikai eszközök is, de a legnagyobb része lakossági vegyes hulladék.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy kollégái évente átlagosan több mint 10 ezer tonna illegális hulladékot, vagyis egy kisebb megyeszékhely kommunális hulladékának megfelelő szemetet gyűjtenek össze az utak mentén.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5