Skip to main content

Az év elején az MTI, majd annak cikke alapján a Greenfo is olyan kutatási eredményekről számolt be, melyek szerint nem felmelegedés, hanem éppen ellenkezőleg, lehűlés következhet be Európában. A tudósok régóta kutatják, miért váltják egymást a Földön melegebb és hidegebb időszakok, azonban még messze a végső konklúzió, így egyértelmű, hogy jégkorszakok mindig is lesznek a bolygón, a kérdés csak az, mikor kezdődik az újabb Európában. Ha ugyanis melegszik a Föld, elég nehéz arra következtetni, jön a jégkorszak. Vagy mégsem?

 

 

Katharine Giles, az UCL Sarkvidéki Megfigyelő és Modellező Központjának tudósa szerint a Jeges-tengerben – a jég olvadása miatt – évről-évre egyre emelkedik az édesvízkészlet, mely folyamat, ha párosul a sarki szél megváltozott irányával, a hideg víz elkezdhet az Atlanti-óceán felé, vagyis délre mozdulni. Ez pedig jelentősen befolyásolhatja a trópusok felől észak felé mozgó áramlatok hőmérsékletét, azaz ezek az áramlatok, pl. a Golf nem fejtheti ki Európa időjárását befolyásoló legfőbb hatását, hisz a meleg víztömeg melegíti részben az öreg kontinenset is.

Mielőtt azonban bárki arra a következtetésre jutna, hogy a kiegyenlítődés révén jégkorszakkal kell számolni, vesse el a jóslatot. Mika János éghajlatkutató is elveti annak a lehetőségét, hogy egy-két hét alatt, - mint ahogy egyes hollywoodi filmekben láttuk -, megfagyna Európa. Mindösszesen azzal kell számolni, hogy Európa felmelegedése lelassul, de marad sajnos az a tény, hogy az öreg kontinens, mint ahogy a Föld is, egyre inkább melegedni fog.

Ez pedig már önmagában problémákat okozhat, hisz elég csak abba belegondolni, mivel számolhat Európa, ha Ázsia és Afrika felől klímamenekültek lepik el az Unió térségét, vagy pl. egyes határterületeken két európai ország között konfliktus keletkezhet a fogyatkozó víz, azaz valamely határfolyó miatt. Emellett az olaj és az élelmiszerárak emelkedése, és az ebből származó szociális feszültségek következményeként minden tagországban tüntetések várhatók, hogy csak néhány példát soroljak fel, mivel kell/lehet számolni akár 100 éven belül, ha továbbra is melegszik a bolygó. Még ha nem is oly ütemben, mint ahogy eddig gondoltuk.

A valódi problémákra természetesen Mika János nem tért ki, a következtetéseket ecsetelni ugyanis ma még nem ildomos. Főleg ha nem volt ezzel kapcsolatban kérdés, holott egyre inkább nyilvánvaló, hogy a problémakörrel sokkal jobban kellene foglalkozni, mint idáig gondoltuk.

Végezetül tekintsük meg az MTV Videótárban lévő interjút: http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/01/26/08/Lehulest_okozhat_a_felmelegedes.aspx


Béer

TOP 5