Skip to main content

 

Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Mars felszínén, és a légköri metán szezonális változását észlelte az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárója, ami az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a Föld szomszédján élet létezhetett.

A NASA tudósai azonban hangsúlyozzák, hogy nem biológiai magyarázatok is lehetségesek a két felfedezésre, amelyekre a Gale-kráternél folyt kutatásai, mintavételei során bukkant a marsjáró.

hirdetés

Szerves molekulák három különböző fajtájára bukkant a szerkezet mintegy öt centiméter mélyre ásott a Gale-kárter mintegy 3,5 millió éves agyagpalájában, amely nyilvánvalóan egy nagy tó lehetett akkor, amikor az ősi Mars melegebb és nedvesebb volt, mint a mostani sivár bolygó.

A Curiosity műszerei a légköri metán nagy szezonális váltakozásait mérték. A Föld légkörében a metán 95 százaléka biológiai tevékenységből származik, ennek ellenére a tudósok úgy vélik, túl korai megállapítani, hogy a marsi metán is az élethez kötődik.

Szerves molekulák

A szerves molekulák az élet alkotórészei, de az élettel össze nem függő kémiai reakciók eredményei is lehetnek. A kutatók szerint túl korai kimondani, hogy biológiai folyamat révén jöttek létre.

A szerves anyagnak három lehetséges forrása lehet. Az első maga az élet, amelyről nem tudunk. A második a meteoritok és az utolsó a geológiai folyamatok, a kőzetek formálódásának folyamata- mondta Jennifer Eigenbrode, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrobiológusa.

A Curiosity marsjáró először 2014-ben észlelt szerves molekulákat a Gale-kráter kőzetében, de csak korlátozott mértékben.

„A szerves molekulák észlelése a kőzetben az életképesség történetéhez járul hozzá. Arról beszél nekünk, hogy ez az ősi környezet a Marson életet tarthatott fenn. Minden, ami szükséges az élethez, ott volt. Arról azonban nem szól nekünk, hogy az élet ott volt” - magyarázta Eigenbrode.

Christopher Webster, a NASA légköri kutatásainak tudományos munkatársa a kaliforniai Jet Propulsion Laboratóriumban közölte, lehetséges, hogy létező mikrobák járulnak hozzá a marsi légközi metánhoz.

Ezzel az új adattal nem zárhatjuk ki a mikrobiális aktivitást, mint lehetséges forrást - mondta. A legnagyobb metánmennyiség nyár végén az északi féltekén 2,7-szer nagyobb volt a legkisebb szezonális mennyiségnél.

A múlt emlékei

A tudósokat meglepte, hogy szerves vegyületeket találtak, különösen a mennyiségük, a Marson lévő rideg körülmények, köztük a bolygó felszínét bombázó napsugárzás miatt. A felfedezések a Mars egy korábbi korára utalhatnak, amikor jelen volt a víz, és primitív életformák létezése is lehetséges volt” - tette hozzá Webster.

A szakemberek azt remélik, hogy találnak jobban megőrződött szerves vegyületeket a Curiosity vagy más roverek révén, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ellenőrizzék az élet kémiai lenyomatait. 

A NASA tudósai a Science című folyóiratban közzétett tanulmányukban számoltak be felfedezéseikről.

 (MTI)

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Nasa

TOP 5