Skip to main content

virágos rét városi rét Hulladék Nélkül Gazdagabban 

Nemrég egy remek cikket olvashattunk arról a hódmezővásárhelyi kertészmérnökről, aki szerint a városokban is teret kellene engedni a virágos vagy városi réteknek, az ökoágyásoknak, írta a Délmagyar nemrég.

A kezdeményezés nem újkeletű, Hódmezővásárhely mellett a fővárosban, Szegeden, legutóbb pedig Veszprémben is találkozhattunk városi réttel.

hirdetés

Mintául nyugat-európai példák szolgálnak, ott ugyanis már óriási divat a színpompás rét, az ökoágyás, a közösségi  oldalakon számos gyönyörű kép és videó látható az ember által létrehívott városi élettérről.

A kezdeményezők mintha hadat üzentek volna a szép zöld gyepnek, melyet gyakorta nyírni kell ahhoz, hogy tarra vágva gondozottnak látszódjék, nem kevés energia és költség felhasználását okozva ezzel a városokban, a napi vízellátásról már nem is beszélve. Akkor, amikor a globális felmelegedés miatt egyes nagyvárosokban egyébként is takarékoskodni kell a vízzel, olyannyira fogyóban van. 

E sorokat olvasva bárkiben felmerülhet a kérdés, a rét nem igényel-e olyan törődést, mint a zöld gyep, vagy a díszként a parkban funkcionáló virágok gondozása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ágyás kialakítása nem költséges, az ott élő virágközösség nem egyfajta térdig érő gaz, sőt, a betegségeket okozó kullancsok sem lelhetők fel bennük.

Minderre tekintettel a szép zöld gyep, a parkos területek helyét több európai, így angol nagyvárosban átvette, kezdi átvenni a rét, gyönyörködtetve ezzel az ember szemét, ugyanakkor megtartva a vizet az ágyásokban, egyben megszüntetve a gyomnövények, köztük az allergén gyomok terjedését is. 

De nemcsak ez volt az oka, hogy a városi rétek egyszerre divatossá váltak, hanem azért is, mert a városiasodással, a betonfelületek és a "közkedvelt" térkövek térhódításával visszaszorult a bogarak és a rovarok, köztük a méhek, valamint a kisebb állatok, madarak élettere. Egyre több ember érti meg azonban, hogy ez nemcsak azért káros, mert megszűnik az állatok élőhelye, hanem azért is, mert e káros folyamat révén az ember csak maga ellen dolgozik, cselekedhet.

A városi hősziget-effektusnak köszönhetően nyáron az épületek éjszaka se tudnak kihűlni, ahogy mondani szokták, a beton ontja magából a meleget, azonban ha ez városi rétekkel visszaszorítható, a beton- és kőtenger felmelegedése is éppúgy csökkenthető, mint a lakások, házak klímázására fordított kiadás.

virágos rét városi rét vadvirág

Kép forrása: pixabay

Mára köztudottá vált, hogy a méhek visszaszorulása milyen óriási probléma világszerte, azt azonban kevesen tudják, hogy kaptárakat méhészek akár többemeletes épületek tetején is elhelyeznek a városokban, így a szorgos rovaroknak valóságos kánaán a színpompás virágokkal teri városi rét. Úgy is fogalmazhatnánk, egyre több rét, egyre több kaptár, egyre jobb termés. 

Természetesen nemcsak közterületeken alakíthatók ki rétfelületek, bárki ültethet vadvirágokat a saját háza előtt is, vagy a kertjében. E magkeverékek nem is drágák, az egyik hazai weboldalon fellelhető termék ára csupán (bruttó) 278 Ft. Ligetszépét, Koronafürtöt, Szappanfűt, Bíbor kasvirágot, Buglyos fátyolvirágot, Vasfűt és Fehér libatopot tartalmaz, a virágos mezők hangulatát idézve. 

A város réteket a nemzetközi tapasztalatok szerint évente csak egyszer vagy kétszer kell kaszálni, ami jelentősen csökkenti a város fenntartásának a költségeit, míg a parkokban és egyéb helyeken lévő szép zöld gyepet jóval többször kell nyírni/kaszálni, akár tízszer többször is évente. Ráadásul a rétek lekaszált virágait a gazdálkodók fel tudják használni takarmányként, így "hulladék" sem keletkezik, azt nem kell kezelni, mint a hétköznapi zöldhulladékot. 

Hogy elterjednek-e a hazai kaszáló- avagy takarmányközösségek, egyáltalán kivirágzanak-e az elkövetkezendő években a városi rétek, az nemsoká kiderül...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

A nyitókép Rotherhamban készült, forrása: Facebook - Pictorial Meadows

TOP 5