Skip to main content

Családi házak tűntek el a hatalmas kráterben, amit valószínűleg soha nem fognak majd feltölteni. Hol történt ez a nem mindennapi jelenség?

Egy mintegy 30x40 méteres lyuk keletkezett Oroszországban, a szolikamszki káliumkarbonát-bánya közelében, amiről az Index így írt:

Hatalmas lyukat filmeztek le Szibériában, írja a Sploid. A helikopterről készített felvételen az látszik, mintha egy robbanás okozta volna a hatalmas, megközelítőleg 80 méter széles lyukat. A videót a Jamal-félsziget fölött készítették, azon a területen, ahol 1972-ben hatalmas földgázlelőhelyeket találtak, ezeket a Gazprom orosz olajipari cég igyekszik kibányászni.

hirdetés

Jamal – azt jelenti, világ vége – az Európába szállított orosz gáz fő forrásvidéke. Az eddigi feltételezések szerint a lyuk körülbelül két évvel ezelőtt keletkezhetett. Eleinte sokan hamisítványnak tartották a videót, de mostanra biztos, hogy a titokzatos lyuk valóban létezik. Olyannyira, hogy a helyi hatóságok expedíciót szerveztek a felderítésére, amelyben részt vesz két szakértő az oroszországi Sarkkutató Központtól és egy az Orosz Tudományos Akadémia Krioszféra Intézetétől is, hogy föld-, levegő- és vízmintákat vegyenek a helyszínen.

Az expedíció eredményéig csak találgatni lehet, hogy mi is pontosan az óriáslyuk. Természetesen azonnal megjelent a bármilyen jelenség mögött mögött földönkívülieket sejtő tábor, de meteorbecsapódás nyomának is többen vélték a nyílást. Ezeknél földhözragadtabb magyarázat, hogy egy gigantikus víznyelőről van szó, de ezt cáfolni látszik, hogy a lyuk peremén látható törmelék nem beomlásra, hanem kilökődésre utal.

Mint a pezsgősdugó

Anna Kurcsatova szakértő azt nyilatkozta a Siberian Times újságnak, hogy a kráter természetes úton jött létre. Víz, gáz és só keveredett egymással, ami robbanást okozott a felszín alatt, ami a globális felmelegedésnek köszönhető. Szerinte homokkal keveredett jégtakaróban gyülemlett fel annyi gáz, ami sóval érintkezve robbanást okozott, mint amikor egy pezsgősdugó kipattan a palackból. Ez megmagyarázná, miért sötét a lyuk pereme: a fekete foltok égésnyomok lehetnek. Tízezer éve ez a terület egyébként még a tengerhez tartozott. Már kutatócsoportot is küldtek a helyszínre, hogy mintákat vegyenek és megvizsgálják a lyuk keletkezésének okát.

Ha valóban valami ilyesmi történt, az veszélyes is lehet a jövőben, hiszen a terület tele van gázcsövekkel. A lyuk 30 kilométerre található Yamal Bovanenkovo nevű, legnagyobb gázmezőjétől, amelyet 1972-ben fedeztek fel, és 2012-től használja a Gazprom.

Sidney Morning Heraldnak azt nyilatkozta dr. Chris Fogwill tudós, hogy egy ritka geológiai jelenség, az úgy nevezett pingó történhetett. Ennek az a lényege, hogy a mélyből felpréselődött víz megfagy a föld alatt, ezzel egy kisebb dombot hozva létre, ez robbanhatott fel a gáznak köszönhetően. A tudós szerint egyébként sokkal aktívabb geológiai mozgások érzékelhetőek a a fagyott földrészeken az utóbbi években, mint a történelem során bármikor, erről pedig a globális felmelegedés miatti magasabb hőmérséklet tehet.

Odaértek az oroszok

Időközben a helyszínre küldött kutatók elérték a lyukat, és az első felvételek igazolják az előzetes tippeket. A nyílásba leeresztett kamera vizet mutatott a gödör alján, a vájat falán sem látszik semmi, ami földönkívüli tevékenységre vagy meteorbecsapódásra utalna.

Forrás

Kép: MTI/EPA

 

 

 

TOP 5