Skip to main content

Koppenhágát, Dánia fővárosát sokszor emlegetik a világ egyik legboldogabb, legélhetőbb és legjobban kialakított városának. Ez főleg annak köszönhető, hogy minden tekintetben igyekeznek szem előtt tartani a környezettudatos életmódot a városban. És turistacsalogató látványosságokból sincs hiány.

A világ többi nagyvárosának lenne mit tanulnia Koppenhágától. Az itt élők ugyanis nagyon tudják, hogyan érezzék jól magukat, úgy hogy közben a környezetet sem teszik tönkre - írja a BBC. Sehol nem esznek például annyi bio ételt, mint itt, és a biosör is igen népszerű, rengeteg sörfőzde van a városban. Michelin-csillagok tekintetében az élen áll Koppenhága a skandináv városok között, egész pontosa 14 csillaggal büszkélkedik. Az egyik leghíresebb étterme a Noma, amelyet zsinórban kétszer is a világ legjobbjának választottak.

Az infrastruktúra is nagyon környezettudatos, így Koppenhágában jó érzés gyalogosnak lenni, biciklisnek pedig pláne. Naponta mintegy 35 ezer ember közlekedik kerékpárral (ami a lakosság 40 százaléka), emiatt a biciklisek fellegvárának is szokták nevezni. Alaposan kiépített kerékpáros hálózat van, ráadásul nem csak a helyiek, hanem a turisták is ingyen használhatják a városi bicikliket. Körülbelül 350 km kiépített, jelzőlámpákkal ellátott bicikliút van a városban. Aki pedig elfáradna a tekerésben, az vonattal, metróval vagy busszal utazhat tovább. Már csak azért is népszerű a biciklizés és a tömegközlekedés, mert Dániában nagyon drága a benzin.

De még az építkezéseknél is odafigyelnek a környezetre. A legtöbb újonnan felhúzott épületnél előírás, hogy dús növényzetet telepítsenek a tetőre, és sok régi házat is felújítottak ennek szellemében. A zöldtető nagy előnye, hogy segíti a megfelelő belső klíma kialakítását, így lehet spórolni a rezsiköltségeken és csökkenteni tudják az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátását. Az energiaellátásukat is próbálják változatossá tenni például szélenergia felhasználásával. Olyannyira komolyan veszik ezt a projektet, hogy a BBC cikke szerint a város 2025-re szén-dioxid-mentessé szeretne válni, teljesen a szélenergiára támaszkodva. Emellett azt is célul tűzték ki, hogy 2015-re a lakosság kilencven százalékának ne kelljen 15 percnél többet gyalogolnia, ha le akar ugrani egy parkba.

A környezetkímélés mellett a család is központi szerepet tölt be a dánok életében. Ezt a szemléletet az állam is támogatja, mert a gyerekes szülők komoly összegű juttatásokat kapnak. És bár ennek a rendszernek az az ára, hogy magasak adók, a dánok ezt nem bánják annyira.

Turistaként igazán kellemes napokat lehet eltölteni a városban. Érdemes beszerezni egy biciklit a kölcsönzőből, és már indulhat is a felfedező körút. Sok hangulatos, meseszerű utcát, színes épületet, érdekes kiállítást, múzeumot és persze sörfőzdét lehet találni. A jellegzetes kör alakú toronyból (Rundetaarn) az egész városra rá lehet látni 35 méter magasból. A hippinegyed sem akármilyen élményeket ígér, nem beszélve a Tivoli vidámparkról.

Érdekesség, hogy két szabadtéri úszómedence is van Koppenhágában: az egyik a központtól délreIslands Brygge-nél található, igazi skandináv hangulatú fürdőzésben lehet itt részünk. Nyáron általában 20 fok felett van a víz hőmérséklete. A vizet egyébként se lehet kikerülni, hiszen Koppenhágát keresztül-kasul csatornák hálózzák be, gyönyörű látványt nyújt a város a naplementében. A kikötői része, Nyhavn kihagyhatatlan. És Koppenhágának még tengerpartja is van, az Amager Strandpark fehér homokos partján lehet napozni és kipihenni a városnézés fáradalmait.

Aki olcsón szeretne repülni, annak érdemes a Wizz Air Malmői járatát választania. Májusra már 4990 Ft-ért lehet találni jegyet egy irányba a svéd városba, ahonnan 35 perc alatt juthatunk el Koppenhágába vonattal az Öresund hídon keresztül. Egyébként Budapestről közvetlen járatot a Norwegian Air Shuttle üzemeltet Koppenhágába, de lehet repülni átszállással a Lufthansával, Austrian Airlines-zal, Air Berlin-nel vagy a KLM-mel is.


Forrás:
origo

TOP 5