A 2019-ben gyártásba kerülő ID egy töltéssel akár 550 kilométert is megtehet, de nem lesz drágább, mint egy jól felszerelt dízel Golf.

A Volkswagen hivatalos képeket és videót mutatott az ID prototípusok dél-afrikai teszteléséről, és néhány információt is csepegtetett az új elektromos népautóról, amit legalább annyira forradalmi modellnek szánnak, mint amilyen a maga idejében az első Bogár és Golf volt.

hirdetés

Épp ezért lehetünk büszkék arra, hogy a mérföldkőnek tekintett autó karosszériájátkét magyar formatervező, Fogarasi-Benkő László és Száz Ákos közösen tervezte meg Wolfsburgban, Klaus Bischoff dizájnigazgató irányításával.

Az ID tanulmány verzióját először a 2016-os Párizsi Autószalonon állították ki, és akkor a show egyik legfontosabb újdonságának számított. Fogarasi-Benkő azóta elárulta, hogy nem sokat fog változni a dizájn a sorozatgyártásig, még a 20 colos keskeny kerekek is megmaradnak, csak a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerákról és a drága elektromos kilincsekről kellett lemondani.

Már jövőre gyártásba kerül, nem sokkal a 8-as Golf után

Bár az előértékesítés már 2019 tavaszán megindul, az első sorozatgyártású ID-k csak jövő novemberben készülnek majd el, a rendes értékesítés pedig 2020 első felében kezdődhet. A Volkswagen hasonlóan egyszerű rendszert alkalmaz majd a rendeléseknél, mint a Tesla: a vevőknek csak ki kell választania a modellt, a hatótávolságot (vagyis az akku méretét), a színt, a felszereltséget és a különböző szolgáltatásokat.

A 4,1 méter hosszú ID felépítésében és méretében leginkább a BMW i3-ra hasonlít: ez is hátsókerék-meghajtású és pontosan 170 lóerős, igaz, a tengelytávja 18, a hossza 10, a szélessége 2,5 centivel nagyobb, a magassága viszont közel 5 centivel kisebb. Az ID a vadonatúj, moduláris MEB platformra épül, később ezt kapja meg a Volkswagen-konszern valamennyi villanyautója a kicsiktől a nagyokig.

Majdnem kétszer annyit megy egy töltéssel, mint az e-Golf

Jürgen Stackmann, a német konszern igazgatósági tagja pár napja kitweetelte, hogy a gyár saját számításai szerint a legnagyobb akkumulátorralaz ID hatótávolsága eléri majd az 550 km-ta WLTP szabvány szerint (ennél csak a sokkal drágább Teslák tudnak többet), és azt is elárulta, hogy a tervek szerint a villanyautó nem kerül majd többe, mint egy jól felszerelt dízel Golf, ami 8-10 milliós árat feltételez.

Az ID különlegességei lesznek az emberi szem mozgását utánzó LED fényszórók, amelyek mindig az autó pillanatnyi állapotát tükrözik.

Parkolás közben a fényszóró grafikája egy zárt szemet utánoz majd, induláskor a „szemek” kinyílnak, menet közben a VW emblémák fehéren, a küszöbök és a lökhárítók alsó élei kéken világítanak majd.

Töltés közben a fényszórók pulzálásba kezdenek, ami az energiaáramlást hivatott szimbolizálni.

Az ötajtós, ferdehátú ID csak az első modellje lesz a Volkswagen új elektromos modellcsaládjának.

Lesz még egy egyterű, egy szabadidő-autó, egy mikrobusz/furgon és egy limuzin is, az önvezető technológia is ezekben a modellekben debütál 2025-ben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Száz Ákos és Fogarasi-Benkő László formatervezők az általuk tervezett ID koncepcióautó mellett a 2016-os Párizsi Autószalonon, FOTÓ: GULYÁS PÉTER

TOP 5