A Fülöp-szigeteken nagyon komoly gond a lakhatási válság, azonban Earl Forlales helyi vállalkozó a bambusz segítségével kicsi, ám gyorsan elkészülő, ráadásul megfizethető otthonokat épít.

Ázsia egyik leggyorsabban növekvő területe a Fülöp-szigetek (a jelenlegi népesség 104,9 millió fő), ahol jelenleg 5 millió új otthonra lenne szükség,azonban a becslések szerint 2030-ra még további 12 millió otthonra lesz szüksége az országnak.

hirdetés

Évente körülbelül egymillió új otthont kellene építenünk mostantól" – nyilatkozta Forlales a BBC-nek, majd hozzátette, hogy a helyi bambusz felhasználási szokásokat modernizálták a házépítésnél.

A Fülöp-szigeteken rengeteg gyorsan növő bambusz terem, amit a Quezon City-ben élő Earl Forlales mérnök fel is használ Cubo névre keresztelt vállalkozásánál:

az egy hét alatt előre legyártott bambuszelemekből akár négy óra alatt elkészül egy ház, az ára pedig 60 fontba (21 ezer forint) kerül négyzetméterenként.

Ez a módszer millióknak segíthet otthonhoz jutni" – tette hozzá a cég vezérigazgatója, aki jelenleg húsz fővel dolgozik együtt.

Forlales elmondása szerint a megfelelően lekezelt bambusz akár ötven évig is tartós marad,és csupán három évre van szükség, hogy a bambusz növény elérje a megfelelő felhasználási méretet.

A Cubo hosszútávú céljai között szerepel a további ázsiai, afrikai és dél-amerikai terjeszkedés is.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5