Ez a pickup vagy zseniális húzás, vagy csak egy szánalmasan rossz vicc.

Csütörtök este Los Angeles-ben (nem az épp zajló autókiállításon) a Tesla bemutatta története ötödik autóját, a Cybertrucknak nevezett elektromos pickupot.

hirdetés

Az újdonság 5,87 méteres hossza akkora, mint Amerika legnépszerűbb autójának, a Ford F-150 pickupnak,de ezzel nagyjából végére is értünk a hasonlóságok felsorolásának.

A Tesla ugyanis elképesztő, ék alakú karosszériájávalnem hasonlít egyetlen ma kapható autóra sem, leginkább úgy néz ki, mintha egy 80-as évekbeli sci-fiből csöppent volna ide. Talán ezért is választotta Elon Musk 2019. november 21-et a bemutatató időpontjának, hiszen az eredeti Szárnyas Fejvadász pont ekkor játszódott.

A karosszéria ultraszilárd rozsdamentes acélból készül, ezért állítólag ellenáll majd a 9 mm-es lövedékeknek és bizonyos fokig a sérüléseknek is, amit a bemutatón kalapácsütésekkel demonstráltak.

Elvileg az oldalablakok is törhetetlenek, bár az élő bemutatón mégis bepókhálósodtak (a videón 1:20-nál), amikor közelről egy fémgolyót dobtak nekik. Erre Musk azt mondta, hogy „talán túl nagy erővel vágták hozzá, mindenesetre ezen a területen még van lehetőség a javulásra".

Háromféle hajtáslánccal lesz kaphatóa Cybertruck, egy, két, vagy három villanymotorral. Az Amerikában 39 900 dollárba (12 millió forintba) kerülő alapváltozat hátsókerék-meghajtású, több mint 400 kilométeres hatótávval, 6,5 másodperces gyorsulással, 3,4 tonnás vontatási képességgel, és 1,36 tonnás teherbírással.

 

Az egész karosszériát vonalzóval rajzolták, FORRÁS: TESLA

A következő szinten a kétmotoros, összkerékhajtású kivitel áll, ami már 4,5 másodperc alatt felgyorsul 0-97 km/órára, több mint 480 km a hatótávja és több mint 4,5 tonnás utánfutót is képes elvontatni.

Ennek az ára 49 900 dollár, azaz 15 millió forint lesz.

A csúcsváltozatot a Model S-ben is hamarosan bemutatkozó, hárommotoros „Plaid" hajtás fogja mozgatni, meglehetősen dinamikusan. Ez a változat ugyanis 2,9 másodperc alatt gyorsul fel 0-97 km/órára, a negyed mérföldet pedig 10,8 másodperc alatt teljesíti, ami egy ekkora teherautótól elsőre hihetetlennek tűnik.

A vontatási kapacitás 6,35 tonna, a hatótáv bő 800 kilométer, az ár pedig 69 900 dollár, azaz bő 21 millió forint lesz.

A Cybertruck zárható platójának hossza 1,98 méter, a fedél alatti térfogat eléri a 2,8 köbmétert. Akár hat személy is ülhet az utastérben, mert mindkét üléssorban három-három ülést alakítottak ki.

Ahogy megszokhattuk a többi Teslánála műszerfal teljesen minimalista, mindössze egy 17 colos monitorból áll. 

A kiállított prototípuson a kormány joystick-szerű, de a szériaváltozaton valószínűleg már hagyományos formájú lesz.

A jó terepjáró képességekre garanciát nyújtanak a kategória legjobb terepszögei, a durva mintázatú terepgumik, valamint az emelhető légrugózás, amivel akártöbb mint 40 centis hasmagasság is beállítható.

A2021 végétől megvásárolható Cybertruck természetesen jogosult lesz a 14 ezer tagú Supercharger töltőhálózat használatára, a maximális töltési teljesítmény 250 kW, aminél ma csak a lényegesen drágább Porsche Taycan tud többet.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Képek:Tesla

TOP 5