Toyota Ghána 

Egyre több nagy autógyártó cég lát hatalmas növekedési potenciált Afrikában. Köztük a Volkswagen, a Nissan és a Toyota. A német konszern már idén novemberben átadhatja új üzemét Ghánában, hasonló terveket dédelget a Toyota, és ebben az évben még a Nissan is belefoghat egy saját gyártóbázis létrehozásába az országban.

A külső szemlélő számára ma még talán nem tűnik érthetőnek a multinacionális autógyártók azon igyekezete, hogy megvessék a lábukat ebben a régióban, hiszen az új és a használt járművek közötti aránypár például ma még igencsak az utóbbiak túlsúlyát jelzi Ghánában. 2018-ban közel 30 ezer használtautót importáltak az országba, elsősorban az Egyesült Államokból, miközben az eladott új személygépkocsik száma alig haladta meg a 4 ezer darabot - emeli ki az African Business Magazine cikke. Ráadásul jelenleg a lakosságnak még csak egy szűk rétege engedheti meg magának az új autó vásárlását, amit az is nehezít, hogy a helyi bankok sem szívesen nyújtanak hiteleket ilyen célra. 

Ám a ghánai kormány – nem utolsósorban az ipari fejlődés felpörgetése érdekében - mindenképpen szeretne változtatni ezen a helyzeten, és különféle adókedvezményekkel próbálja az országba csalogatni az autógyártó cégeket. Az új és a használt autók importját az eddigi 5-20 százalék helyett 35 százalékos vámmal fogják sújtani, tízévesnél idősebb járgányokat pedig már egyáltalán nem lehet majd bevinni az országba.

Ghána jelenlegi elnökének, Nana Afuko-Addónak a 2016-os választási kampányban az egyik fő ígérete az ország iparosításának elindítása volt. Ennek az ígéretének azóta igyekszik is eleget tenni, hiszen a külföldi autóipari beruházásokat például 10 éves adókedvezménnyel igyekeznek az országba csábítani.Ennek eredményeként Ghána hamarosan az autó-összeszerelés regionális központjává válhat. 

A világ legnagyobb autóipari szereplői közül legutóbb a Toyota állapodott meg a nyugat-afrikai ország kormányával egy gyártóbázis létrehozataláról, ahol az idei év végétől már meg is kezdődhet a termelés. Az iparág nagyágyúi közül tavalyelőtt a Volkswagen döntött úgy, hogy beruházást hajt végre Ghánában, a Nissan pedig szintén arra készül, hogy 2022-ra olyan üzemet hozzon létre, ahol éves szinten 60 ezer gépjármű készül majd.

A multinacionális autógyártók nem kis részben az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Térség (AfCFTA) jótékony hatásaira alapozzák a stratégiájukat, hiszen ennek nyomán lebomlanak a kereskedelmi korlátok az afrikai kontinens országai között. Nem mellesleg ez lesz az OECD után a világ második legnagyobb szervezete, amely az Afrikai Unió 55 országa közül 54-et fog össze (csak Eritrea maradt ki belőle). Mindez napjainkban 1,3 milliárd embert, valamint 3400 milliárd dollárnyi árut érint.

A vámhatárokat az idei év nyarától kezdhetik el lebontani, így a Ghánában készülő autók nagy mennyiségben és kedvező kondíciók mellett lesznek exportálhatók más afrikai országokba. Ezzel Ghána az egész kontinensen piacvezetővé válhat az újautók kivitelét tekintve.

A Toyota tervei között a legutóbb bejelentett beruházás kapcsán az szerepel, hogy húsz éven belül a fekete kontinensről származzon éves árbevételének 30 százaléka, ami jelenleg 60 milliárd dollárt tesz ki. Afrika a prognózisok szerint 2050-re a világ népességének 30 százalékát fogja kitenni, a jelenlegi 17 százalékkal szemben.

Jelenleg az újautó-eladásoknak globálisan még csupán az 1 százalékát adja Afrika, ám szakértői vélemények szerint 2030-ra az afrikai kontinens közép és felső osztályába tartozó fogyasztóinak száma elérheti a 300 millió főt, ami a világ 4 milliárd fős fogyasztói létszámának közel 9 százalékát jelentené. Ezen adatok alapján tehát nem tűnnek eltúlzottnak a Ghánában beruházó multinacionális autógyártók várakozásai.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5