Skip to main content

 

A turizmus egyszerűen eltűnt az ősi Lopburi városából és a településen élő majmokra ínséges idők köszöntöttek.

A több ezer állatot eddig az ide látogató turisták etették, de az emlősök maguk is előszeretettel loptak ételt az emberek kezéből, zsebéből és táskáiból. A koronavírus járvány miatt azonban most éheznek.

hirdetés

Minden csendes a világjárvány miatt

Thaiföld történelmi városában szokatlan esemény történt: az utcai és a templomi majmok között vérre menő harc tört ki. A szakemberek szerint a csatának egyszerű az oka: az élelemhiányban keresendő.

Nyár van és az esetek többségében ilyenkor elözönlik a turisták a települést, ám most a járvány miatt alig látni embert az utcákon és a piacok is nagyon csendesek

– mondta Sasaluk Rattanachai, a nyolcszáz éves ősi város egyik helybéli lakosa a thaiföldi Khaosod English hírportálnak. – Nem jön elegendő turista ahhoz, hogy élelemmel lássa el templomoknál élő majmokat, ahogy azt az állatok korábban megszokták.

A Bangkoktól 150 kilométerre fekvő történelmi thai város, Lopburi az angkoriakhoz hasonló templomromjairól, a Phra Prang Sam Yotról és San Phra Kanról híres, amelyek közt népes makákósereg él.

A hagyományoknak megfelelően egész évben jól tartják a kis majmokat, akik egy évben egyszer, a lopburi majomfesztiválon egészen különleges bánásmódban részesülnek.

A turizmus erős visszaesése miatt azonban a helyi majmok napról-napra egyre éhesebbek. Lopburiban és a 13. századból származó Phra Prang Sam Yot templomkomplexumban a közönséges makákók (Macaca fascicularis) ezrei élnek, amelyek megszokták, hogy naponta turisták százai etetik meg őket gyümölccsel és zöldségekkel.

Még soha nem láttak hasonló csatározást

A turizmus hanyatlásának hatását a makákók a saját bőrükön tapasztalják. A minap több tucatnyi „betolakodó" templomi majom egy egész csapata keresett élelmet a városban, ami végül egy komoly utcai összecsapásba torkollott a városi társaikkal. A harc több mint tíz percre megállította a forgalmat a városban, és az emberek szörnyülködve nézték, ahogy a mancsok újra és újra lecsaptak egymásra.

Évek óta, de talán még soha nem voltam szemtanúja hasonló szituációnak – mesélte Sasaluk Rattanachai. – Egy-egy közelharcban legalább öt-tíz majom vett részt és szinte vérre menő küzdelmet folytattak.

A nap végére a helyi lakosok több zöldségből és gyümölcsből álló táplálékhalmot tettek ki a templomokban, amit a majmok tömege később magához vett és szétszórt az egész településen.

A BBC szerint a tavalyi évben mintegy 39 millió turista járt Thaiföldön, ám a közelmúltban, a koronavírus terjedése miatt bevezetett utazási korlátozások súlyosan visszavetették az ország turisztikai ágazatát.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: SASALUK RATTANACHAI/ FACEBOOK

TOP 5