Skip to main content

kinai maglev vonat utajovobe.eu 

Kína megkezdte saját fejlesztésű, csúcstechnológiás mágneses gyorsvasútjának tesztjeit Sanghajban. A vonat akár az óránkénti 600 kilométeres sebesség elérésére is képes, ami megközelíti egy utasszállító gép sebességét.

A vonatgyártó CRRC Qingdao Sifang nevű, kelet-kínai székhelyű vállalat májusra készült el a mágneses gyorsvonat prototípusával, melynek a napokban lezajlott az első sikeres tesztje Sanghajban.

hirdetés

A Tongji Egyetemnél létesített "maglev" tesztvonalon a lebegő mágnesvasút első szerelvényének műszaki paramétereit vizsgálták, illetve mérték a gyakorlatban. 

A vonat fejlesztését irányító csapat vezetője, a vállalat helyettes főmérnöke a teszt után azt mondta:

a mágnesvonatot előzetesen stabilnak találták, és minden mutató, illetve vizsgált paraméter eredménye megfelel az előzetes várakozásoknak.

A vállalat egyúttal azt is közölte, jól halad az ötkocsis változat fejlesztése is, amely reményeik szerint 2020-ban gyártósorra kerülhet.

Jelenleg Kínában működik a világ leggyorsabb, kereskedelmi mágnesvasútja, amely Sanghaj Putong nemzetközi repülőtere és a városközpont között 2004 óta biztosítja az utasok közlekedését. A 30 kilométeres távon a szerelvény akár 431 kilométeres óránkénti sebességre is felgyorsulhat. 

A sebességrekordot ugyanakkor egyelőre Japán tartja, ahol egy technológiai teszten sikerült elérniük az óránkénti 603 kilométeres sebességet. 

Az ország új maglev-vonalát Tokió és Nagoja között építik, és a tervek szerint 2027-ben adják át.

A lebegő mágnesvasutaknak óriási szerepük lehet a felszíni közlekedés fejlesztésében, írja az Asia Times.

Kutatások szerint a 600 kilométer/óra sebesség elérésének azért van jelentősége, mert ezzel már nagyjából ledolgozható a mostani maglev-vonatok és az utasszállító gépek sebessége közötti különbség. Ez pedig a korábbiaknál fenntarthatóbb, a közlekedési igényeket jobban kiszolgáló felszíni hálózatok kialakításához vezethet.

A most tesztelt vonatot gyártó vállalatnál úgy vélik, a maglev-technológia előnyei hamarosan legyőzik a kereskedelmi repülést 1500 kilométeres, felszíni távolságokon.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép forrása: IMAGINECHINA VIA AFP/ZHANG JINGGANG

TOP 5