Skip to main content

Xev Yoyo elektromos autó 

Úgy látszik, az orosz kisautóval versenyezve az olaszok is piacra dobják saját villanyautójukat, mégpedig közel azonos árban. A hírek szerint azonban a talján kiskocsi már decemberben megvásárolható lesz, míg sajtóértesülések szerint az orosz Zetta csak 2021-től.

A Xev Yoyo névre keresztelt kétüléses kisautó kínai-olasz együttműködésben készült, Európában Olaszországban kezdik el először forgalmazni, írta meg a HVG a napokban.

hirdetés

Az elektromos autó alkatrészei, összesen 57 elem javarészt 3D-s nyomtatással készült, kivéve a futóművet, az ablakokat és az üléseket. Ez rendkívül érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy egy hétköznapi autó több ezer alkatrészből áll. A 3D-s nyomtatás jelentősen, 70 százalékkal csökkentette a gyártási költségeket, 

Aksi nélkül a kiskocsi 450 kilogrammal bír, 2,5 méter hosszú és 1,5 méter széles. Attól függetlenül, hogy az autó mini, az utastér tágasnak tűnik, köszönhetően az átlaghoz képest nagyobb szélvédőnek és ablakoknak. 

A belső tér, mondhatnánk, puritán megjelenésű, ahogy az alábbi videón megtekinthető, műszerfal helyett csak egy nagyobb kijelző látható a kormány mellett, illetve használható, ez azonban vélhetően nem rontja a vezetés élményét.

Műszaki paraméterek:

- az autót 10 lóerős villanymotor hajtja

- végsebesség: 70 km/h

- aksi 9,2 kilowattos, mely könnyen cserélhető az egyik legnagyobb olasz üzemanyag-forgalmazó, a Q8-t hálózatán

- hatótáv: 150 km

Ár

Sajtóhírek szerint a kisautó ára 5999 euró lesz (2,1 M forint) az év utolsó hónapjában pedig meg is vásárolható Olaszországban.

A kiskocsi ideális lehet városi forgalomban munkába járáshoz vagy bevásárláshoz, de ideális lehet autóflották üzemeltetéséhez is. Előnye azonban nem csak abban áll, hogy mindössze 2.1 millió forintba kerül, hanem abban is, hogy jóval kisebb összeget emészt fel az 'üzemanyaggal' való ellátása, szemben a benzinnel működő hagyományos autókkal.

Az orosz kisautóról (összehasonlításképp) lentebb lehet olvasni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép forrása:  XEV

TOP 5