Skip to main content

Hong Guang Mini EV legolcsóbb elektromos autó

A Kínában 4500 dollárért, azaz 1,3 millió forintért értékesített elektromos járművek felülmúlják eladásokban a Tesla csúcskategóriás modelljeit. Így nem meglepő, hogy a múlt hónapban a kedvező árú járművek eladásának száma megközelítőleg a kétszerese volt a Tesláénak – számolt be róla a BBC.

Alacsony ára és kényelmessége miatt Kína egyik legnépszerűbb elektromos járművévé vált a Hong Guang Mini EV. Az ázsiai ország által igencsak megkedvelt típust a SAIC Motor, a General Motors (GM) és a Wuling közös vállalkozása gyártotta.

hirdetés

Fontos megemlíteni, hogy a szóban forgó modell mellett van egy már légkondicionálóval felszerelt, korszerűbb verzió,

AMI ALIG TÖBB, MINT 5 EZER DOLLÁR (1,5 MILLIÓ FORINT) KERÜL.

A múlt hónapban Hong Guang Mini olyan jól teljesített, hogy Kínában az eladásainak száma majdnem kétszerese volt a Tesláénak. Egy kínai iparági szövetség adatai szerint januárban az apró elektromos járműből több mint 25 ezer modell került eladásra az országban, míg a Tesla Model 3-ból csak 13,8 ezer.

Ennek ellenére a Tesla csúcskategóriás elektromos járművei továbbra is jól teljesítenek, mivel tavaly Kínában több, mint kétszeresére nőtt az eladásainak száma. A Model 3 jelenleg 39 ezer dollárba kerül (11,5 millió forint) az országban,

AMI JÓCSKÁN MEGHALADJA A HONG GUANG MINI 4500 DOLLÁROS (1,3 MILLIÓ FORINTOS) ÁRÁT.

A szakértők beszámoltak arról, hogy a tavaly piacra dobott kínai modell akkumulátorának teljesítménye és hatótávolsága jóval elmarad a Tesla járműveitől, mégis az alacsony ár miatt érthető, hogy miért ennyire sikeres.

MINDEMELLETT AZ ALAPMODELL VÉGSEBESSÉGE 100 KILOMÉTER PER ÓRA, ÉS BELSEJÉBE NÉGY EMBER EL TUD FÉRNI KÉNYELMESEN.

A Wuling beszámolt arról, hogy tervezik a Hong Guang Mini EV modellt más országokban is árulni.

Több hír a vállalatot egy lett autógyártóval hozta hírbe, ami Európában értékesítheti majd az autó egyik változatát, bár az európai környezetvédelmi követelmények miatt valószínűleg az ára kétszer olyan magas lesz, mint Kínában.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Hong Guang Mini EV - FORRÁS: WIKIPEDIA/JENGTINGCHEN

TOP 5