Skip to main content

levéltetű utajovobe.eu

A levéltetű károsít minden vadon tenyésző és termesztett növényt. A tetvek hihetetlen mértékben képesek elszaporodni, időjárástól függően évente akár 10-12 nemzedéket is létrehoznak. Kártételük abból adódik, hogy a növény nedvét szívogatják, amíg az teljesen le nem gyengül, fejlődésében visszamarad, majd elpusztul.

Különösen veszélyesek a gyümölcsfákra – olvasható az Ezermester.hu cikkében , ahol azt is megtudhatjuk, hogy többek között a fák törzsén fel-lefutkározó hangyák figyelmeztetnek arra, hogy a fákon levéltetvek vannak. A hangyák ugyanis gondozzák a számukra hasznos mézharmatot szolgáltató levéltetveket. Mit tehetünk környezettudatos módon ellenük?

hirdetés

Bár a levéltetvek nyár elején jelennek meg tömegesen, folyamatosan kell ellenük védekezni már most is. Ha egy fánál csak elszórtan látjuk őket, segíthet a hajtáscsúcsok leveleinek leszedése, esetleg lemetszése. Ezt követően a fertőzött részeket gondosan el kell égetni.

A legáltalánosabb védekezési lehetőség a permetezés. A levéltetvek a levelek fonáki oldalán élnek, tehát a permetezésnél a rovarölő szereket oda kell kijuttatni, mert csak úgy érjük el a várt hatást! Kezelésnél ne várjuk meg, amíg a levelek a kártétel következtében összesodródnak, mert ilyen állapotban a permetezés már kevésbé eredményes - írja az Édenkert.hu.

megelőző lemosópermetezésről már olvashattak rovatunkban, de most más szerekre van szükség (az olajos szereket most már nem is ajánlott használni, mert megfojthatjuk a leveleket). A levéltetvek ellen hatékony növényvédő szerek kaphatók (lásd a mezőgazdasági szaküzletekben), de ezek alkalmazása tovább terheli vegyszerekkel a környezetünket.

Mint azt egyre többen tudják, vannak a biotermesztésben is használható növényvédő szerek. A levéltevek ellen a káliszappan a legfontosabb. Megvásárolható oldat formájában mezőgazdasági szaküzletekben, de mi magunk is készthetünk (olcsóbban) oldatot, ha a káliszappant háztartási, illetve festékboltokban szerezzük be. Alkalmazási módjáról például itt olvashat.

Tipp: A káliszappan pajzstetvek ellen is jó. Fiatal facsemeteknél például - ha nagyon körbevették a vékony ágakat - mártsunk egy régi fogkefét nagyobb töménységű káliszappan-oldatba, és óvatosan dörzsöljük le a kérget.

Még környezet- és egészségbarátabb alapanyagokból is készíthetünk permetszert. Levéltetvek ellen kiváló recept: száz gramm szétmorzsolt kamillavirágot esővízbe áztatunk, 12 órán át állni hagyjuk. Az oldatot 1:4 arányban hígítjuk, és 40 gramm káliszappant adunk hozzá (forrás: Dr. Bálint György: Biológiai növényvédelem)

Tipp: Néhány további recept a növényi permetszerekhez

A permetezést rendszeresen ismételni kell, szükség esetén 10-14 naponta. A permetezést esős időben nem érdemes végezni, és nagy melegben sem szabad (az esti órák alkalmasak).

A levéltetvek legismertebb természetes ellenségei a katicabogarak, ezek és lárváik naponta 100-200 tetűt fogyasztanak el. Jó tudni, hogy a fátyolka és a fülbemászó is nagy hatékonysággal irtja a levélteveket, már csak ezért sem érdemes száműzni őket kertjeinkből.

(És ha az eddig ismertetett módszerek esetleg nem válnának be, hírt adunk egy 100 %-osnak nevezett megoldásról. Érdemes elolvasni a kommenteket is. – szerk.)

Ajánlat:

Az első lépés a bio-konyhakert felé: nem mindegy, mit mi mellé ültetünk: 

AZ ELSŐ LÉPÉS A BIO-KONYHAKERT FELÉ: NEM MINDEGY, MIT MI MELLÉ ÜLTETÜNK

Magyar Biokultúra Szövetség
http://www.biokultura.org/

Ökogazdabolt
http://www.okogazdabolt.hu

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5