Skip to main content

Manapság már minden műanyag palackon kötelezően van jelölés, amely a műanyag fajtájára utal, és ebből lehet tudni, hogy újrahasznosítható-e az adott anyag, vagy sem - mondta a Hulladék Munkaszövetség elnöke. Graczka Sylvia hozzátette: a műanyag palackokat nem szerencsés például meleg itallal újratölteni, mert akkor lebomolhatnak olyan anyagok, amelyek hosszú távon ártalmasak az egészségre.

"Ezek a jelek, ezek a kis háromszögecskék azt mutatják, hogy ezek újrahasznosítható műanyagok vagy nem" - mondta az InfoRádiónak a Hulladék Munkaszövetség elnöke. Graczka Sylvia szerint ez remélhetőleg az eligazodást jobban fogja segíteni, hiszen eddig nem volt kötelező ezt feltüntetni, pedig egy laikus számára műanyag és műanyag között nagyon kevés az eltérés.


Az új hulladéktörvény keretében azonban ezt is szabályozták - mondta hozzátéve, hogy most már minden gyártó köteles megjelentetni ezeket az újrafeldolgozhatóságra vonatkozó információkat a fogyasztók számára.

A Hulladék Munkaszövetség elnöke kiemelte, elég széles a skála, hiszen 7 számkód létezik, és ezek nagyjából fele olyan, amelyre azt lehet mondani, hogy újrahasznosítható és nem mérgező műanyagok. "Van viszont kettő olyan, ami kifejezetten kerülendő, és sajnos elég széles körben van forgalomban most" - fejtette ki.

"Ami jó fajta, azok a PET palackok. A 01-es vagy PET feliratot kapott kis háromszög tanúskodik erről. Ezek újrahasznosíthatóak, és alapvetően nem dolgoznak mérgező anyagokkal, amikor készül. Sajátossága, hogy az aromát nagyon megtartja, ezt biztos nagyon sokan tapasztalták már, amikor újratöltötték" - mondta Graczka Sylvia.
Szintén a még "jó" kategóriába sorolta a polietilént, ez a 02-es, illetve a 04-es számokat kapta. Ehhez viszont már bekerülnek olyan adalékanyagok, amelyek károsak lehetnek. "Például króm tartalmú anyag, vagy nikkel tartalmú fényvédő szer, és ehhez hasonlók kerülnek bele" - fogalmazott. Ugyancsak a még elfogadható kategóriába tartozik a polipropilén, ez a 05-ös kódot kapta. Tájékoztatása szerint ilyenek például a joghurtos vagy margarinos dobozok, ez is újra feldolgozható.

Graczka Sylvia a "rosszak" közül a polisztirolt emelte ki, ez a 06-os kódot kapta, és PS a rövidítése. "Tehát ha ilyet látunk palackon, azt mindenképpen kerüljük. És ez nemcsak palackra vonatkozik, hiszen a polisztirol az például élelmiszertálcák formájában kerül forgalomba. Ezzel az a baj, hogy ennek a gyártási alapanyaga már eleve mérgező, és ennek ellenére mégiscsak élelmiszert szoktak rárakni". 
Nagyon rossznak nevezte a Hulladék Munkaszövetség elnöke a polivinil-kloridot, a PVC-t, ami a 03-as kóddal rendelkezik. Mint mondta, ott az a legfőbb probléma, hogy ezek klór tartalmúak, tehát eleve káros anyagokat tartalmaz, amikor gyártják. "Tehát a PVC-t és a polisztirolt javasoljuk kerülni" - foglalta össze.

Általánosságban igaz a műanyagokra, azaz mindegyikre, amelyekről szó volt, hogy olyan lágyítókat tartalmaznak, amelyek meleg hatására kioldódnak, és így "tulajdonképpen ezeket fogyasztjuk mi". Ezek például hormonális elváltozásokat okozhatnak - mondta. "Mondjuk ha valaki megkérdezi tőlem, hogy beletöltse-e a teáját a kiürült üdítős palackba, akkor azt mondom, hogy semmiképpen, mert a melegtől egy kis műanyaglágyító is belekerül abba a teába" - hívta fel a figyelmet a Hulladék Munkaszövetség elnöke.

Az ábrákról és a hozzá tartozó számokról magyar nyelven itt lehet bővebben tájékozódni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

Forrás

 

TOP 5