Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Kína nagyvárosainak közel felében "közepes vagy súlyos" mértékű süllyedés tapasztalható, ami emberek millióit teszi ki az árvízveszélynek, különösen a tengerszint emelkedésével - derül ki egy nemrég közzétett, országos műholdas adatokat vizsgáló tanulmányból. 

A Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői megállapították, hogy Kína városi területének 45 százaléka évi 3 milliméternél, 16 százaléka pedig évi 10 milliméternél gyorsabban süllyed, amit nemcsak a talajvízszint csökkenése, hanem az épített környezet puszta súlytömege is előidéz, írja a Reuters.

hirdetés

Mivel Kína városi lakossága már így is meghaladja a 900 millió főt, "ezért a süllyedő földterületek kis része is jelentős veszélyt jelenthet a városi életre" - mondta a Dél-kínai Normál Egyetem Ao Zurui által vezetett kutatócsoport.

A süllyedés már most is több mint 7,5 milliárd jüan (1,04 milliárd dollár) éves veszteséget okoz Kínának, és a következő évszázadban a tengerparti területek közel negyede valóban alacsonyabb lehet a tengerszintnél, ami emberek százmillióit teszi ki még nagyobb veszélynek.

"Ez tényleg rávilágít arra, hogy ez Kína számára nemzeti probléma, és nem csak egy vagy két hely problémája" - mondta Robert Nicholls, a Kelet-Angliai Egyetem Tyndall Éghajlatváltozási Kutatóközpontjának munkatársa. "És ez csak egy mikrokozmosza annak, ami a világ többi részén történik."

Az északi Tianjin város, ahol több mint 15 millió ember él, az egyik legsúlyosabban érintett település. Tavaly 3000 lakost evakuáltak egy "hirtelen bekövetkezett geológiai katasztrófa" után, amelyet a nyomozók a vízkészletek kimerülésével, valamint a geotermikus kutak építésével magyaráztak.

Kína számos területe, ahol anno intenzív szénbányászat folyt, új lapot nyitna, a túlbányászat miatt azonban hasonló problémákkal küzd, a hatóságok gyakran kénytelenek betont fecskendezni az omladozó aknákba, hogy megerősítsék a talajt.

A probléma nem korlátozódik csak Kínára

Egy februárban közzétett külön tanulmány szerint világszerte mintegy 6,3 millió négyzetkilométernyi földterület van veszélyben. A legsúlyosabban érintett országok közé tartozik Indonézia, ahol a főváros, Jakarta nagy része már a tengerszint alatt van.

Nicholls szerint a veszélyeztetett városok tanulhatnak Tokiótól, amely mintegy 5 métert süllyedt, amíg az 1970-es években be nem tiltották a talajvíz kitermelését, azonban csak a víz kitermelésének megszüntetése nem jelenthet megoldást, másképp is kell alkalmazkodni.

Egy 2022-es szingapúri tanulmány szerint a problémával küzdő 44 tengerparti nagyváros közül 30 Ázsiában található. "Ez az urbanizáció és a népességnövekedés problémája - nagyobb népsűrűség, több vízkivétel, (és) több süllyedés" - mondta Matt Wei, a Rhode Island-i Egyetem geofizikai szakértője. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Klímaváltozás, 10 város a legveszélyeztetettebb a mesterséges intelligencia szerint

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Jeremy Zhu képe a Pixabay -en.

TOP 5