Skip to main content
sertés élelem klón mesterséges intelligencia Kína

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Az emberi hibák és a hátfájások kiküszöbölésére bevetették a robotokat is a klónok létrehozására. 

South China Morning Post szerint már létezik egy teljesen automatizált klónozási folyamat, amelyben a mesterséges intelligencia drasztikusan csökkentette az emberi hibák számát.

hirdetés

A Nankai Egyetem Mesterséges Intelligencia Főiskolájának kutatói által megalkotott technológia hét malac születését segítette elő bérkocán keresztül, emberi közreműködés nélkül. Ez bevett gyakorlattá teheti a kereskedelmi célú klónozást.

Ez a jövő, egyétek!

A klónozás, amelyet leggyakrabban az úgynevezett szomatikus sejtmagtranszferen keresztül végeznek, kényes és időigényes. A sejtek könnyen megsérülnek az út során, és az emberi hibák is hátráltatják a széles körű használatot.

Az egyik kutató, Pan Dengke bevallotta, hogy a sok éven keresztül tartó mikroszkóp fölé görnyedés hátproblémákat okozott neki – és ez csak az egyik, de igen fontos gond az ember általi klónozással. Ezt is orvosolhatja a mesterséges intelligencia bevetése

A mesterséges intelligencia által működtetett rendszer képes pontos számításokat alkalmazni, és utasítja a robotot, hogy minimális erőt alkalmazzon a klónozási folyamat befejezéséhez – így csökken az emberi kéz által okozott sejtkárosodás

– mondta Liu Yaowei, egy másik kutató a lapnak.

Hszi Csin-ping kínai elnök kiemelt fontosságú ügyként kezeli az élelmezésbiztonságot, a sertéshús pedig az egyik legnépszerűbb étel az országban. A kínai sertésipar még mindig csak lábadozik az afrikai sertésvírus 2018–2019-es járványából, ami súlyosan megtizedelte az állományt. A sok egészséges koca elvesztése miatt megnőtt az igény az importra, de az iparág azóta is az önellátás visszaállítására törekszik.

Liu reméli, hogy a hatékony, automatizált klónozás a tömegek számára is elérhető, jó minőségű sertéshúst eredményez, miközben segíti a nemzeti önellátási törekvéseket is.

(Futurism)

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: Andrew Martin képe a Pixabay -en.

TOP 5