Skip to main content
2007 FT3 aszteroida

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Több hírportál is arról számolt be nemrég, hogy a Földet idén egy "eltévedt" aszteroida érheti el, írja az IFLScience.

A jelentések szerint, ha a 2007 FT3 aszteroida becsapódna a Földbe, akkor azt 2,6 milliárd tonna TNT-nek megfelelő energiával tenné. A történet azonban nemcsak emiatt érdekes, hanem amiatt is, hogy a NASA korábban elvesztette az objektum nyomát, ennek ellenére tudja a konkrét időpontot, mikor csapódna be. Ez az időpont 2024. október 5-ére esik.

hirdetés

Mivel ez (szakkifejezéssel élve) "nem hangzik túl jól", felmerül a kérdés, mi is történt, történik valójában.

Nos, a 2007 FT3 egy valódi aszteroida, melyet először 2007-ben észleltek, és szerepel a NASA Sentry Risk Table-jén, mely a Földbe potenciálisan becsapódni képes objektumokat tartja nyilván.

A hivatkozott objektum azonban nemcsak a veszély miatt keltette fel az érdeklődést, hanem amiatt is, hogy egyben egy "elveszett" aszteroida is. Azaz mindössze 1,2 napig volt anno látható, aztán eltűnt a NASA látóteréből, és bár azóta sem látták, a két nap alatt az ívének 14 pontján figyelték meg, így a csillagászok kiszámíthatták a pályáját, illetve meg tudták határozni a Földdel való lehetséges ütközések számát is, mely 89-et tett, tesz ki, köztük egy, mint ismeretes, 2024. október 5-ére esik.

Bár mindez egy kicsit riasztóan hangzik, valójában nincs ok az aggodalomra, nyilatkozták a tudósok. Az egyik potenciális becsapódási pont ugyanis, vagyis ahol az aszteroida feltételezhetően a legközelebb került a Földhöz, 2019-ben történt. A becsapódás azonban, mint ismeretes, elmaradt.

A NASA és más obszervatóriumok nyomon követik a Naprendszerben felfedezett objektumok pályáját, különös figyelemmel kísérve a 140 méteres és annál nagyobb méretű "földközeli objektumokat", melyek pusztítást okozhatnak, ha kereszteznék a Földdel az útjukat. A csillagászok eddig körülbelül 100 évre előre tudták jelezni az ismert objektumok pályáját. A jó hír az, hogy "egyetlen ismert, 140 méternél nagyobb aszteroidának sincs jelentős esélye arra, hogy a következő 100 évben a Földbe csapódjon" - írja a NASA.

Kifejezetten a 2007 FT3 körüli állításokra reagálva a NASA megismételte válaszát.

"A Földet a következő évszázadban semmilyen ismert aszteroida-becsapódási veszély nem fenyegeti. A Nasa és partnerei szorgalmasan figyelik az eget, hogy megtalálják, nyomon követhessék és kategorizálják az aszteroidákat és a földközeli objektumokat (NEO-k), beleértve azokat is, amelyek a Föld közelébe kerülhetnek" - mondta a NASA szóvivője a The Standardnak.

"Fontos megjegyzés e körben, hogy a bolygókutatók a Föld pályájától 30 millió mérföldön belülre kerülő aszteroidákat földközeli objektumként definiálják. Minél nagyobb egy aszteroida, annál könnyebben megtalálják a bolygóvédelmi szakembereink, ami azt jelenti, hogy a Nap körüli pályájuk általában nagyon jól ismert, és évek, sőt évtizedek óta ismert"."

Amennyiben a 2007 FT3-at ismét megtalálják egy égboltfelmérés során a pályáját követni próbáló csillagászok, többet tudhatunk meg az útvonaláról, talán eleget ahhoz, hogy levegyük a potenciális földbecsapódók listájáról, vagy - abban a valószínűtlen esetben, ha mégis felénk tartana - előkészítsünk egy küldetést az eltérítésére.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Adott a dátum, mikor csapódhat egy óriásmeteorit a Földbe

Egy 3 méter átmérőjű aszteroida csapódott a Földbe

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: urikyo33 képe a Pixabay -en.

TOP 5