Skip to main content
hulladékszállítás Afrika

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

Hosszú vita után az EU úgy döntött, hogy nem szállít többé olyan országba hulladékot, mely nem képes azt feldolgozni, írja a Világgazdaság. 

Befellegzett az európai szemétkolonializmusnak

A Tanács és az Európai Parlament tárgyalói nemrég, november 17-én előzetes politikai álláspontot alakítottak ki a hulladékszállításról szóló rendelet megreformálásáról.

hirdetés

Eszerint olyan orszába nem szállíthat az EU egy tagországa sem szemetet, mely nem képes azt feldolgozni. A megállapodás nem végleges, azt a 2 testületnek még jóvá kell hagynia.

Mint ismeretes, az Európai Bizottság 2 éve terjesztett elő javaslatot, miszerint felül kellene vizsgálni a hulladékszállítással kapcsolatos jogi normákat a parlament előtt.

Reakciók az új megállapodás után

Pernille Weiss, dán törvényhozó üdvözölte a döntést, azaz azt, hogy az EU végre felelősséget vállal, illetve megtiltja a szegény országokba való szemétszállítást.

Ez egy megdöbbentő adattal is alátámasztható, hisz csak Kenyába az EU 37.000.000, műanyagból készült ruhadarabot szállít évente.

Ennek azonban vége, a tagországoknak 2 és fél éven belül fel kell hagyniuk a szegény országokba való szállítással.

Teresa Ribera Rodríguez, spanyol miniszterelnök-helyettes is üdvözölte a döntést, egyben előadta, hogy a hulladékot nem eldobandó, haszontalan anyagként, hanem erőforrásként kell kezelni, azaz meg kell teremteni az újrahasznosítását. Kiemelte még azt is, hogy az ideiglenes megállapodás egy fontos lépés a zéró szennyezés elérése felé.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy amerikai város kiderítette: ismeretlen helyre kerül szemetük kétharmada

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Abdulai Sayni on Unsplash 

TOP 5