Skip to main content

A 20. század vegyipara kiszorította a fahamut, helyette szintetikus termékeket kínálva, amelyek nehezen bomló vegyületekkel terhelik a környezetet.

A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz. Erősen lúgos kémhatású, pH-értéke 10-13 közé esik, a termőföldre kiszórva azonban lúgossága nagyon gyorsan kiegyenlítődik, így mértékkel használva, nem kell tartani a föld ellúgosodásától. 

Mivel a lúg tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, az egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik. A gyümölcsfáknál erősebb lúg nyerhető a bükkfa hamujából, de egyes leírások szerint még annál is erősebb az akácfa, és a kukoricaszár hamujából.

A faházak, kerítések elszürkülésének meggátolása hagyományosan szintén hamulúggal történt. A fát néhány éves időközönként forró lúggal lemosták vagy lekefélték, így a több évszázados faépítmények is megtartották kellemes, antik színárnyalatukat. Ehhez a hamut és a vizet 1:3 arányban egy órán át főzték, majd egy kendőn átszűrték. Egy másik recept szerint 30 dkg hamut egy zsákban, 10 liter vízbe lógatva, néhány órán keresztül állni hagytak.

A hamulúg elkészítése könnyű, felhasználása egy kis gyakorlattal szintén nem okoz nehézséget. A szintetikus mosó- és tisztítószerekkel ellentétben környezetünkre nem ártalmas, amely szempont egyre fontosabbá válik mindinkább elszennyeződő világunkban.

A fahamu háztartási erejére mind a mai napig sokan esküsznek: alkalmas a lúgkészítésre, a talajjavítása vagy éppen a kártevők elriasztására. Ezek közül gyűjtöttünk össze párat!

Hamulúg, mint mosószer

A vegyipar térhódítása előtt a háziasszonyok a mosáshoz használták a fahamut. Forró vízzel vegyítették, a „főzetet” állni hagyták, megvárták, míg a hamu leülepedik, majd az értékes folyadékot leszűrték, és mosáshoz, ásztatáshoz vagy tisztításhoz használták.

Az adagolás a mosandó ruha mennyiségétől és a hamulúg töménységétől függ. A lúgoldat töménységének, fajsúlyának megállapítására tojást használtak. 15 százalékos lúgban úszó tojásnak a fele emelkedik ki a folyadékból, 8 százalékosból az 1/4 része, 4 százalékosban pedig a tojás lebeg. A nagyon elszennyeződött ruhákat előzőleg be lehet áztatni hamulúgos vízbe, a nem nagyon piszkos ruháknak elég az 5 kg-os mosógépi mosáshoz körülbelül 4-5 dl lúg, esetleg kombinálhatjuk környezetbarát mosószerekkel.

A lúggal nagyon óvatosan kellett bánni, annyira erős maróhatású, hogy a belelógatott baromfitollat is elmarta. A forró víz fahamu ideális aránya a recept szerint 4 liter forró víz és 1 kg fahamu volt. 

A szappan összetevője

A szappan ipari előállításához szódát vagy sziksót használtak, falun azonban fahamut is kevertek hozzá (vagy egyenesen abból készítették a lúgot), amit aztán a zsiradékkal – a disznóvágásokon felhalmozott faggyúval - hosszú órákon át főztek. A szappan a főzetből utóbb kicsapódott, és hogy minél fehérebb legyen, kétszer-háromszor friss lúgon újra átfőzték. 

Házi fényezés

A fahamu, finom szerkezetének köszönhetően, háztartási polírozó anyagként is kiváló, elsősorban ezüstök és réz felületek fényesítésére alkalmas: a hamu részecskéi a finom oxidréteget a felület durva megsértése nélkül távolítják el.

Talajjavító és trágya

Kálium, vas, magnézium, réz és cinktartalmának köszönhetően a kezeletlen fa hamuja talajjavítóként is első osztályú, mivel növeli a talaj lúgosságát, rendszeres alkalmazás nem ajánlott, évenként 10 négyzetméteren 3 liter hamunál többet elszórni nem szabad. Kertészek a burgonya, a szőlő és a gyümölcsfák tövéhez szoktak fahamut szórni, de kis mennyiségben a kerti komposztba is lehet adagolni.

Állati riasztó

Csigák, meztelen csigák és a burgonyabogár elriasztására is alkalmas a fahamu, a kártevők elriasztásához a kritikus területekre kell hinteni belőle.

Mire kell vigyázni?

Sok esetben a tiszta fafűtés mellett a tűztérbe kerülnek olyan anyagok is, amelyektől rossz szokásként égetéssel szabadulunk meg (papírok, műanyagok, textilanyagok, száraz növényi anyagok), de használunk a fűtéshez különféle alapanyagú „biobriketteket” is. Nos ezek esetében már nem beszélhetünk a klasszikus értelemben vett fahamuról.

A hamulúg maró hatású folyadék, ezért jól záródó, felcímkézett üvegben, gyerekektől elzárt helyen kell tartani!

Pozitív Nap

Felhasznált források: 4szoba.hu / sokszinuvidek.hu

TOP 5