Skip to main content

A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást ismertetlen tettes ellen a rejtélyes ásványvíz- és élelmiszerszennyezés ügyében. Még mindig nem árulták el, hogy melyik áruházlánc termékeiről van szó, de a rendőrség mindent bevet.

Óriási erőkkel nyomoz a rendőrség a rejtélyes palackozott víz és élelmiszerszennyezés okozója után - írja a Blikk, miután kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, hogy bejelentést tett náluk valaki, aki azt állította, hogy egy üzletlánc budapesti boltjaiban szándékosan beszennyezték a sajátmárkás palackozott vizet és egyes élelmiszertermékeket.

"A hivatal telefonjára érkezett lakossági hívás. A bejelentés szerint egy üzletlánc – budapesti egységeiben kapható – saját márkás palackozott vizeit és élelmiszereit szándékosan beszennyezhették gazdasági kár okozása céljából" - mondta a Blikknek Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője. Mint mondta, a Nébih értesítette a hírbe hozott áruházláncot, valamint rendőrségi feljelentést is tett. "Akármi is áll a háttérben, a hatóságok komolyan vették az ügyet. Úgy tudjuk, keresik azokat a termékeket, amelyeket esetleg megbonthatott valaki, ahol ilyet találnak, ott pedig lefoglalják és átvizsgálják a kamerafelvételeket. Így feltehetően hamar kézre kerül majd az elkövető" - mondta Helik.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt mondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda súlyos testi sértés kísérlete miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Bár az ügy részleteiről eddig semmi nem derült ki, az ismeretlen férfi, aki értesítette a Nébihet, miután elmondta az információt, lecsapta a telefont.

A hatóságok a férfi mondandójának tartalmából arra következtetnek, hogy valaki besétált néhány budapesti üzletbe, majd letekerve az ásványvizes palackok kupakját, beletett valamit a flakonokba. Ugyanez történhetett az előre csomagolt termékekkel is, arról azonban nincs információ.

Azt egyelőre a cég védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik üzletláncot érintette a fenyegetés, de a Blikk megkereste a legnagyobb áruházláncok szóvivőit, ám mindenhol azt mondták, hogy náluk nincs ilyen vizsgálat.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal továbbra is arra kéri a vásárlókat, hogy valamennyi előre csomagolt terméknél figyeljenek rá, hogy a csomagolás sértetlen legyen. Ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak, azt azonnal jelezzék az üzletben. 

Ha tetszett a cikk, és más hasonló anyagok is érdekelnék, lájkolja az oldalunkat.

Forrás

TOP 5