Skip to main content

Laungi Bhuiyan 

Egy indiai férfi, Laungi Bhuiyan 30 évig ásott egy csatornát, hogy vízzel lássa el a faluját, adott hírt erről az India TV.

Elképesztő teljesítményről és kitartásról számolt be az India Tv az alább látható videóban, melynek főhőse két kezével ásta ki a falujába vezető három kilóméteres csatornát.

hirdetés

A Csatornaemberként is emlegetett férfi, látva, hogy Kothilawa-ban évről évre vízhiányban szenved a lakosság, úgy döntött, elvezeti a vizet a településre.

Tette ezt azért is, mert kezdtek elköltözni a lakosok a faluból, hisz a hegyekből lefolyó esővíz már nem érintette a települést, az a közelben egy folyóba ömlött.

A férfit évtizedeken át tartó munkájában senki sem segítette, Laungi Bhuiyan mégsem adta fel, így 30 év elteltével elkészült a csatorna kiásásával. A munkavégzés során csak a két kezét, valamint kapát és ásót használt.

Az elvezetett víz a falu mellett egy kis tavacskában gyűlik össze, melyből bőségesen jut nem csak a lakosságnak, hanem az állatoknak is, sőt, emellett a víz a közelben folytatott kiskerti műveléshez is elégséges. 

Laungi Bhuiyan története először a Twitteren látott napvilágot, majd felkapta a sajtó, így a hír eljutott egy indiai milliárdoshoz is, aki elismeréseképpen egy traktorral ajándékozta meg a férfit, vélhetően azért, hogy a géppel könnyítse meg a karbantartást. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: India Tv -  Nyitókép: YouTube-IndiaTV

TOP 5