Skip to main content

Lehet-e olcsón, részben háztartási, részben építési hulladékból napkollektort készíteni, teszi fel a kérdést a Grünpower. Továbbiakban kihozható-e mindez ötezer forintból?

Művünk megalkotásához csupán üdítős és sörösdoboz, némi PVC cső, szigetelés, fél és negyedcolos T idomok és vakdugó szükségeltetik, kezd bele a narrátor a magyarázatok közlésébe. Ha figyelmesen áttekintjük a vázrajzot, azt is megérthetjük, milyen egyszerű is elkészíteni a napkollektort.

Petpalackok akár étteremben, akár otthon, akár a szelektív gyűjtőkben, kukákban „beszerezhetők”, bár azokban a társasházakban, melyek megfelelően gyűjtik a hulladékot, ott összepréselik a palackokat.

Karbantartó műhelyekben, garázsokban megtalálhatók a PVC csövek is, állítja a kisfilm. Ha azonban mégsem sikerül némi utánajárást feltételezve, megtalálni a megfelelő alkatrészeket, marad a Praktiker vagy az OBI, mert ha öt helyett tízezer forintból hozzuk ki a kollektort, nem dől össze a világ. Mégis cél ennek ellenére a „hulladék” begyűjtése, így ha lehetőségünk van rá, körbe kell érdeklődnünk.

Kivételesen beszerkesztjük e cikkbe az egyik videó után írt kommentet is, mely rézcsőre koncentrál a műanyag helyett. A „kritika” így szól: „ 

Ez most komoly? PVC idomokból, ami nagyon rossz hővezető? Ugyanez rézből lenne úgy 10 eft. és nem 5, hanem 50 litert melegített volna fel jobban.”

Mindenki utánaszámolhat, kinek mi éri meg, és persze végiggondolhatja, hogy fejleszthető is az ötlet és az annak alapján készült Grünpower napkollektor, és hogyan használná fel. Megjegyzendő az is, miszerint pontos árkalkuláció nem hangzik el a videóban, bár úgy nyilvánvalóan hitelesebbnek tűnne a számítás. Ennek ellenére nagyon jó a kisfilm, amit az is mutat, mennyien nézték meg idáig.

Visszatérve azonban a videóhoz:

A megfelelő eszközök felvonultatásával csupán negyedóra szükséges ahhoz, hogy megalkossuk művünket. Az összeszerelés után az egész kollektor, elérendő az optimális hatásfokot, lefestésre kerül, mégpedig feketére. A konkrét szerelési műveleteket nem írjuk le lépésről-lépésre, hisz azt ajánlott inkább megtekinteni, illetve a kapcsolódó magyarázatokat a videóban meghallgatni.

Míg a vizet a nap felmelegíti, a vákuumcsőben néhány kolbász is megsüthető, ez a film csattanója, hisz munka után édes a pihenés. E kis kitérő után a videó végén az építők lemérik, hány fokra melegedett fel a víz. A mérőműszer 43 fokot mutat, ez már alkalmas arra, hogy felhasználhassuk.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink: 

Béer

%20">Forrás

TOP 5