Skip to main content

 

A spanyol startup járművével elérhető az 50 km/h-s sebesség szén-dioxid kibocsátás nélkül.

A 4500 euróba (1,4 millió forint) kerülő Mö az autó kényelmét ötvözi az elektromos kerékpár környezetvédelmi előnyeivel és fenntartási költségeivel.

hirdetés

A kétüléses triciklit elsősorban városi közlekedésre tervezték, mivel legfeljebb 50 kilométer megtételére képes elektromos rásegítéssel, de persze lemerült akkumulátorral is hajtható. A 85 kg tömegű, 2 méter hosszú, 1,4 méter széles Mö vezetéséhez nem szükséges jogosítvány.

A tetején elhelyezett napelemes paneleknek köszönhetően a 0,7 kilowattórás, kivehető akkumulátora a természetes napfénynek kitéve 2-3 nap alatt teljesen feltöltődik, de menet közben is visszatáplál a motor lassításkor vagy lejtőn. Ha tető alatt tárolják a Möt, vagy borult az idő, akkor a hálózatból feltöltve egy órán belül 90 százalékra lehet feltölteni az akkumulátort. 

„A háromkerekű Mö 70-80 százalékban fenntartható anyagokból áll és nincs szüksége olyan nem megújuló energiaforrásokra, mint a gázolaj vagy a benzin” - fejtette ki Gonzalo Chomon, a Möt kifejlesztő Evovelo igazgatója.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5