Skip to main content

kőolaj kitermelés végső időpont 

A globális olajkereslet várhatóan jelentős növekedést mutat majd a következő néhány évben, és a világ olajéhsége még évtizedekig nem fog érdemben visszaesni – derül ki az OPEC jelentéséből.

A szervezet úgy számol, hogy csak 2035 után jön majd el az olajkereslet tetőzése.

hirdetés

A következő néhány évben jelentősen emelkedhet a világgazdaság olajkereslete, ahogy az országok folyamatosan állnak talpra a koronavírus-járványból – derül ki az OPEC friss világpiaci előrejelzéséből.

A SZERVEZET ÚGY SZÁMOL, HOGY 2023-BAN A GLOBÁLIS OLAJKERESLET NAPI 1,7 MILLIÓ HORDÓVAL NAPI 101,6 MILLIÓ HORDÓRA EMELKEDHET.

Idén és jövőre szintén erősen bővülhet a globális olajéhség, ahogy a OPEC azt már korábban jelezte – írja az RT.com.

Az energia- és olajkereslet komolyan megugrott eddig 2021-ben, a tavalyi masszív visszaesés után – mondta az OPEC főtitkára, Mohammad Barkindo. Hozzátette, hosszú távon is tartós keresletnövekedésre számítanak.

A távolabbi jövő tekintetében az OPEC úgy számol, hogy 2030-ra napi 106,6 millió hordó lehet a világ olajkereslete. Ez egyébként igen jelentősen, napi 11 millió hordóval marad el attól, amit az OPEC még 2007-ben prognosztizált 2030-ra. A jelentés kiemelte, a hosszú távú növekedést egyfelől visszafogja a távmunka folyamatos elterjedése, illetve az elektromos autók növekvő népszerűsége is.

MINDEZ AZT JELENTI, HOGY 2035 UTÁN ÉRHETI EL A TETŐPONTJÁT A GLOBÁLIS OLAJKERESLET, VAGYIS ONNANTÓL MÁR TARTÓS CSÖKKENÉS (VAGY LEGALÁBBIS STAGNÁLÁS) JÖHET.

Az OPEC most azzal kalkulál, hogy 2045-ben napi 108,2 millió hordó lehet a világpiaci olajigény, ami napi 900.000 hordós visszavágás a tavaly megfogalmazott előrejelzéshez képest.

Barkindo azonban hangsúlyozta, a kőolaj még jó ideig vezető pozícióban marad a globális energiamixben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Thomas H. képe a Pixabay -en.

TOP 5