Skip to main content
olajcég igazgató fizetés profit

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Miközben az Egyesült Államokban az üzemanyagárak meredeken emelkedtek az elmúlt évben, a nagy olajcégek vezetői hatalmas vagyonokat kerestek. 

A legnagyobb olaj- és gázvállalatok vezérigazgatói ugyanis tavaly közel 45 millió dollárral többet vihettek haza, mint 2020-ban.

hirdetés

A legnagyobb amerikai olaj- és gázipari vállalatok vezérigazgatói 2021-ben közel 45 millió dollárral több összesített kompenzációt vihettek haza, mint egy évvel korábban – írja a The Guardian egy friss iparági jelentés alapján.

Miközben tehát az amerikai üzemanyagárak jelentősen emelkedtek tavaly, a 28 legnagyobb energiacég (például a Shell, az Exxon, a BP vagy a Marathon Petroleum)

ÖSSZESEN 394 MILLIÓ DOLLÁRT OSZTOTT KI A VEZÉRIGAZGATÓINAK 2021-BEN.

A legjobban kereső cégvezetők között volt Michael Hennigen, a Marathon Petroleum vezetője, aki 21 millió dollárt kapott, 5 millió dollárral többet, mint egy évvel korábban. Mellette Darren Woods az Exxontól 23 millió dollárt vihetett haza, ami 7 millióval haladta meg a 2020-as kompenzációját. A Shell vezetője, Ben Buerden pedig 2 millió dolláros emelést kapott.

EZEK A SZÁMOK JELENTŐS RÉSZBEN A CÉGEK HATALMAS BEVÉTELEIT TÜKRÖZIK, AMIT ÉPPEN AZ ÜZEMANYAGÁRAK LENDÜLETES EMELKEDÉSÉNEK KÖSZÖNHETNEK.

2021-ben ugyanis az amerikai árak 50 százalékos emelkedést mutattak, ahogy 2014 óta nem látott szintekre drágult az üzemanyag a világ legnagyobb gazdaságában.

Ennek köszönhetően a Shell nyeresége megnégyszereződött 2021-ben, míg a BP profitja nyolcéves csúcsra emelkedett. Az Exxon pedig 2017 óta nem látott erős profitot produkált 2021 utolsó negyedévében.

Miközben az amerikai kormány többször a nagy olajvállalatokat vádolta a magas árak miatt,

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK 2021-BEN NETTÓ KŐOLAJEXPORTŐR VOLT, ÉS A TELJES KITERMELÉSÉT IS NÖVELTE.

Ráadásul az elmúlt hónapokban az amerikai kitermelési költségek is csökkentek, ám ennek ellenére igen magasak maradtak az árak.

Az olajipari cégek arra hivatkoznak, hogy a kőolaj világpiaci árának megugrása, a koronavírus-járvány utáni hirtelen keresletnövekedés, a nem megfelelő mennyiségű készletek, valamint legutóbb az orosz-ukrán háború indokolja a magas árakat.

Az amerikai fogyasztóvédelmi csoportok azonban rossz szemmel néznek az olajcégekre. Jamie Court, a Consumer Watchdog elnöke kifejtette,

SZÁMOS AMERIKAI CSALÁDBAN DÖNTETNI KELL, HOGY ÜZEMANYAGOT VAGY ÉLELMISZERT VÁSÁROLNAK, MIKÖZBEN EZT A DÖNTÉST NEM KELLENE MEGHOZNIUK.

Sokak szerint ugyanis a nagy olajcégek a vezetőket és a részvényeseket gazdagítják a hatalmas bevételükből és nyereségükből, miközben akár az árak visszafogásán is dolgozhatnának

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Ezek most a világ legnagyobb olajvállalatai

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5