Skip to main content
kőolajmező Vecsés MOL

A kép csak illusztráció (Forrás: Wikimedia)

Eddig ismeretlen kőolajmezőt fedezett fel a Mol Vecsés határában. 

A Vecsés–2 nevű olajkút a Mol harmadik legnagyobb hozamú magyarországi kútja lett, amely egyedül képes kiváltani az elöregedő algyői mező teljes éves természetes hozamcsökkenését.

Jelentős mennyiségű kőolajat talált a Mol Vecsés határában, 2100 méter mélyen. A társaság júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol a szükséges tesztek elvégzése után bebizonyosodott, hogy eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni – közölte az olajtársaság az MTI-vel hétfőn.

Az új kút napi hatszáz hordó termeléssel indul, későbbi, tervezett, hétszáz–ezer hordós termelése mintegy tíz százalékkal növeli a Mol Magyarország és öt százalékkal Magyarország kőolaj-kitermelését. A Vecsés–2 nevű olajkút a Mol harmadik legnagyobb hozamú magyarországi kútja lett, egyedül képes kiváltani az elöregedő algyői mező teljes éves természetes hozamcsökkenését – írták.

Felidézik, hogy a Mol 2015-ben nyerte el a kutatási koncessziót a Vecsés körüli területre. Az előzetes geológiai vizsgálatok elvégzése után Vecsés határában jelölték ki a kutatófúrás helyét. A júliusban elkezdett fúrás 31 napig tartott, és 2100 méteres mélységet ért el.

Az ilyenkor szükséges kúttesztelések során bebizonyosodott, hogy gazdasági hasznosításra alkalmas a kőolajtalálat, ezért a kutat november 11-én termelésbe állították. Az olajat közvetlenül a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítják.

Minden csepp Magyarországon kitermelt kőolaj hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az ország energiafüggősége, ezért is öröm ez a kutatási siker. A jelenleg termelés alatt álló készletek folyamatosan kimerülnek, ez egy természetes folyamat része

– emelte ki Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a közleményben.

Hozzátette: hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a termelést szinten tartsák. A Mol az elmúlt öt évben 133 milliárd forintot költött erre, ha nem tenné, évi 15-20 százalékkal csökkenne a termelésük. Ezekben az években jelentős sikereket értek el a hazai kutatásban, például több, sekély mélységű gázmezőt találtak és állítottak termelésbe – sorolta.

A vecsési találat viszont egy nagyobb mélységű olajmező feltárását hozta, aminek alapján a Mol további fúrásokat tervez a környéken a mező kiaknázására és a termelés fokozására – mondta Hernádi Zsolt.

A Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon. Tavaly a hazai termelésből a kőolaj közel felét (3,5 millió hordó) és a földgáz mintegy kilencven százalékát (1,4 milliárd köbmétert) a Mol biztosította. A Mol-csoport kőolaj- és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legnagyobb, jelenleg a teljes termelés harmadát adja.

Nagy tervek a következő évekre

A közlemény szerint Magyarországon egyedüliként a társaság folyamatos munkaprogramot hajt végre, tehát az ország több pontján egy időben, párhuzamosan zajlanak a munkálatok. Kiemelten sikeres a meglévő mezők termelésének fokozása, az elmúlt öt évben nagyjából háromszáz kútmunkálat történt és 16 új kút kezdett termelni. A sekélygázkutatási programban eddig 13 új kút állt munkába. A százmilliárdos nagyságrendű beruházások nélkül a hazai termelés a jelenlegi szint kevesebb mint felére esett volna vissza az elmúlt öt évben.

A Mol a következő öt évben csaknem kétszázmilliárd forintot tervez befektetni a magyarországi kőolaj- és földgázkitermelés fejlesztésébe, ennek közel 60-65 százaléka földgáz-, 20-25 százaléka kőolajcélú, a maradék pedig az infrastruktúra biztonságos fenntartását, pótlását célozza – írták.

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) elérte az 1335,1 milliárd forintot (3,627 milliárd dollárt) az idei első három negyedévben, így a társaság a 4,1–4,4 milliárd dollár közötti tartományba emelte az éves EBITDA-iránymutatást. A november 4-én közölt jelentés szerint az idei harmadik negyedévi EBITDA 580,6 milliárd forint (1,449 milliárd dollár) volt az előző év hasonló időszakában elért 286,1 milliárd forint (953 millió dollár) után.

A Mol részvényeivel a BÉT prémiumkategóriájában kereskednek, a papír záróára pénteken 2680 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3170, a legalacsonyabb 2300 forint volt.

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: By Globetrotter19 - Own work, CC BY-SA 3.0, - wikimedia

TOP 5