Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója úgy véli, miszerint kevesebb mint öt évre vagyunk attól, hogy a humanoid robotok széles körben elterjedjenek a gyártóüzemekben. 

Huang kedden tartott nyitóbeszédet egy zsúfolásig telt jégkorong-stadionban a közel 3 billió dollár értékű vállalat éves fejlesztői konferenciáján San Joséban, Kaliforniában, írja a Reuters.

hirdetés

A beszéd során Huang olyan szoftvereszközöket mutatott be, amelyek szerinte segítenek a humanoid robotoknak könnyebben eligazodni a világban.

A beszéd után újságírók egy csoportjának nyilatkozva megkérdezték tőle, milyen jelek mutatnák, hogy a mesterséges intelligencia valóban mindenütt jelen van.

Válaszaiban többek között ezt mondta:
„Talán amikor konkrétan humanoid robotok mászkálnak körülöttünk – ami nem öt év múlva lesz. Ez nem egy öt évre lévő probléma, ez csak néhány év.”

Huang szerint a gyártóipar lesz az első, amely átveszi a humanoid robotokat, mivel ott jól körülhatárolt feladatokat kell elvégezni, és ezek ellenőrzött környezetben zajlanak.

„Úgy gondolom, először a gyárakban kellene alkalmazni őket. Ennek oka, hogy ott sokkal jobban szabályozott a környezet, és az alkalmazási terület is sokkal konkrétabb” – mondta Huang.

„Az értéke is nagyon könnyen meghatározható. Egy humanoid robot bérleti díja valószínűleg évi 100 ezer dollár körül van – és ez gazdaságilag is egészen jónak számít.”

Kapcsolódó anyagok:

Indul a tömeggyártás, rengeteg humanoid robot fog dolgozni az iparban

2024-ben már 10.000 humanoid robotot gyárt egy amerikai cég

Már 2025-ben tömeggyártaná a humanoid robotokat Kína

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Gerd Altmann from Pixabay

TOP 5