Skip to main content

Óriási áttörést hozhat az AIDS elleni küzdelemben a Washington University kutatóinak felfedezése, akik kísérletikkel azt bizonyították, hogy a háziméh mérgének, az apitoxinnak a hatóanyaga, a melittin képes elpusztítani a HIV vírust, a betegség okozóját. Az Antiviral Therapy című szaklapban megjelent tanulmány leír egy olyan módszert is, amivel a méreg célzottan vethető be a vírus ellen, és az ép sejteket nem károsítja.

A megoldás lényege, hogy nanorészecskékhez kötik a hatóanyagot, és a részecskéket nanoméretű, lökhárítóra emlékeztető formákkal vértezik fel. Ez ahhoz vezet, hogy a szervezet sejtjeivel nem képes érintkezni a melittin, hiszen a nanorészecske a lökhárító miatt egyszerűen lepattan a sejtről. A HIV-vírus azonban kisebb az ember sejtjeinél, sőt, magánál a mérget hordozó nanorészecskénél is, így elfér két lökhárító között is. Így létrejön a kontaktus, a méreg akcióba lép, és szétroncsolja a vírust borítékszerűen körbevevő védőréteget, majd magát a vírust is elpusztítja. 

Ez a megoldás azért számít úttörőnek, mert magát a vírus alapvető struktúráját támadja meg. Az eddigi kísérleti HIV-ellenes szerek általában a vírus osztódását, és ezzel a szaporodását próbálták megakadályozni, így magát a fertőzést nem tudták megakadályozni, illetve a vírust sem voltak képesek véglegesen kipucolni a megtámadott szervezetből. A melittines nanorészecskék azonban kíméletlenül elbánnak a vírussal, a kutatók szerint elméletileg a véráramba juttatva képes a szer megtisztítani az egész szervezetet a HIV-től. Egy másik felhasználási terület lehet a gél forma, amivel hatékony fogamzásgátló, és egyben HIV-semlegesítő eszköz születhet.

A megoldás alapja, a hatóanyagot szállító, az egészséges sejteket lökhárítókkal megóvó nanorészecske más típusú fertőzésekkel szemben is bevethető lehet. A laboratóriumi tesztek után a klinikai próbák következnek a szer számára. A kutatást Bill Gates alapítványa támogatja, ami hatalmas pénzeket fektet az AIDS és a malária ellenszerét kereső tudományos kutatásokba.

Forrás: http://index.hu/tudomany/2013/03/09/a_mehek_merge_megoli_a_hiv_virust/

Kép forrása: http://www.treehugger.com/natural-sciences/schoolkids-bee-study-lands-in-prestigious-journal.html

TOP 5