Skip to main content

 

Egy kedves olvasónk, Pető Péter írt egy üzenetet szerkesztőségünknek, melyben érdekes témára, egy parasztház felújítására hívta fel a figyelmet.

Mivel sokakat érdekel a téma, illetve olvasónk Péter Bácsi néven blogot is ír, szívesen helyt adtunk a kérésének és hírt adunk róla. De hogy miért is vett parasztházat "hősünk", és miért maga újította azt fel, arról ő maga így ír:

hirdetés

"Elöljáróban annyit, hogy mint városi ember, gyermekkoromban sokat nyaraltam vidéken, úgy kisebb városokban, mit falun egyaránt. Ma már nosztalgiával gondolok vissza a barátságos közvetlen emberekre, a csendes vidéki környezetre, a jó levegőre, az állatokra, a kemencében sült kenyér illatára, a bödönből kivett és sparhelten melegített zsírban tartósított lesütött húsra. A házi szalonnára és a spájzban lógó kalbászokra és sonkákra is szívesen gondolok vissza!

Ugyanúgy a cseresznyefáról frissen leszedett gyümölcsre, a széna illatára, és a baromfiudvarban tartott népes állatseregre. Akkoriban a jól végzett munka után jólesett az étel, a humor és a közös asztalnál eltöltött kellemes beszélgetések, és bölcsességek, történetek hallgatása. A saját házi bor kóstolgatása és az attól átaludt nyugodalmas éjszakák is pótolhatatlanok! Ez a versike is híven tükrözi a vidéki élet mozzanatait!

Ma mindezek háttérbe szorultak, nincs időnk egymásra, minduntalan a pénzt hajszoljuk, de legbelül a szívünk mélyén mégis vágyunk erre az életmódra! Nagyon hiányzik az életünkből a környezetünk és az állatvilág védelme, és a helyes emberi magatartás, melyről ez az alkotásom fejezi ki a legjobban a meglátásomat! Valahogyan megragadtak bennem ezek a szép emlékek és mindig is vágytam arra, hogy a mai mesterségesen létrehozott, szinte ránk "kényszerített " életmódból a természetes, mozgásban és tevékenységben nem szűkölködő, de szerintem egészségesebb és emberibb élet irányába kimozduljak! Írtam is már itt a blogomban erről a nosztalgikus gondolataimról.

Summa summárum, így történt az, hogy én is vettem egy felújítandó parasztházat, melyet szerettem volna a saját fantáziám szerint megtervezni, és felújítani! A tervem így valósult meg!"

Mivel Péter bácsi blogja részletesen elemzi a felújítást, illetve sok szép fotóval illusztrálja a folyamatot, e helyen átirányítjuk a kedves olvasót a blogra. A cikk (három részre osztva) itt folytatódik.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5