Skip to main content

Tavaly rengeteg dolgot tett tönkre az Y generáció és ez valószínűleg idén sem fog változni. Több klasszikus iparág vált a fiatalok áldozatává, még a tehéntejet sem kímélték.

A trend folytatódik, és a szalvéták, a házasság és a müzli után új dolgok elpusztítására vadásznak az ezredfordulósok. Szemügyre vesszük, hogy mi tűnhet el leghamarabb.

hirdetés

A BBC marketing szakértőket és elemzőket kért meg arra, hogy jósolják meg, melyik iparágak és dolgok lesznek a legnagyobb veszélyben idén. Tavaly a fiatalok nem kímélték a piacot, és rengeteg népszerű ételre és tárgyra mondtak nemet.

Szerintük az éttermek mindenképp veszélyben vannak idén, de ez nem azt jelenti, hogy az iparág lenne bajban, csupán azt, hogy néhányuk nem halad a korral. Azoknak az éttermeknek, melyek követik a trendeket nem kell aggódni. Jeff Fromm a Futurecast tanácsadó cég igazgatója nem érzi úgy, hogy a neves márkák, mint például a Starbucks a közeljövőben tönkremennének a trendváltás miatt.

Jason Dorsey az ezredfordulósok elemzésére szakosodott Center for Generational Kinetics elnöke úgy véli, hogy a változás mértéke főleg az új technológiák megjelenésének tudható be, valamint annak, hogy az ezredfordulós generáció igen népesnek mondható.

Nagyon sok egykoron sikerágazatnak számító ipar a babyboomerekre támaszkodott, de ez ma már nem elég.

Néhány étteremnek bizonyosan nem fog sikerülni követni a folyamatosan változó szokásokat, más viszont sikeresen alkalmazkodni tud majd. Dorsey például azokban a boltokban látja jelenleg a legnagyobb lehetőséget, akik egészséges kész ételeket, vagy nagyon egyszerűen elkészíthető fogásokat kínálnak. Megnövekedhet a "szelleméttermek" száma is, amelyek kizárólag házhozszállítást vállalnak.

A luxustárgyak iránt is egyre kisebb a kereslet az Y generáció körében. A gyémántgyűrűk, drága ékszerek és ruhák már nem az első számú pénzköltési választás az ezredfordulósoknál. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem költenek. Olyannyira nem, hogy az előző évben új költekezési rekordot állítottak fel.

Érdekes az is, hogy míg az idősebb generációk főleg tárgyakra, lakásra és autóra költötték a pénzüket, addig a fiatalok inkább élményeket vesznek maguknak, mint az utazás, wellness, borkóstolás és különböző tanfolyamok. Ha mégis úgy döntenek, hogy szeretnének egy jó autót vezetni, vagy drága ruhákat hordani, akkor inkább kibérlik, mintsem megveszik azokat.

Adam Henderson, a Millennial Mindset tanácsadó vállalat vezetője úgy gondolja, hogy a jövőben az Y generáció még több pénzt fog költeni élményekre és önfejlesztésre. Ez nem feltétlenül a klasszikus egyetemi továbbtanulást jelenti, hiszen az nagyon drága, inkább az online kurzusokra és workshopokra eshet a választásuk.

Az edzőtermek is nagy változáson mehetnek át idén, sőt rövidesen sok közülük be is zárhat, ha nem változtatnak a struktúrájukon.

Illusztráció, FORRÁS: GETTY IMAGES/ISTOCKPHOTO/ND3000/ND3000

Dorsey szerint kétség sem fér hozzá, hogy az Y generáció tönkreteszi a hagyományos edzőtermeket, de hozzáteszi, hogy a fiatalok számára igazán fontos az egészség, a fitness és a kikapcsolódás.

Dorsey úgy véli, ez azért lehet, mert az ezredfordulósok kezdenek rádöbbenni, hogy lassan ők is megöregszenek, és a testük egyre többször hagyja őket cserben, ezért is fordítanak elődeiknél sokkal több időt az egészséges táplálkozásra és az edzésre. A súlyzók emelgetése helyett azonban inkább csoportos edzésekre járnak, amelyek a mozgás mellett a szociális igényeiket is kielégítik.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: GETTY IMAGES/FRANCKREPORTER/FRANCKREPORTERApple

TOP 5