Skip to main content

 

A méhek pusztulása komoly veszélyt hordoz, nemcsak az élővilág változatosságára, hanem az ember mezőgazdasági tevékenységére, és ezzel összefüggésben, a globális élelmiszer-ellátásra nézve is.

A problémát az elmúlt években robotméhek fejlesztésével kívánják enyhíteni. Most a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart is mesterséges beporzó-egységek fejlesztésébe kezdett.

hirdetés

Önállóan repülő, aprócska, különlegesen érzékeny szenzorokkal felszerelt mesterséges méheket fejleszt az amerikai óriáscég, a Walmart – számol be arról az egyik nagy technológiai piackutató platform.

Úgy tűnik, a vállalatnál pontosan tisztában vannak azzal, hogy az élelmiszer-termelés felfuttatása az egyik legnagyobb globális kihívás az emberiség előtt: több mezőgazdasági szabadalmuk után, az egyik legfontosabb fejlesztésük a robotméh lehet.

A méhek a legfontosabb napszámosok

A méhek megkerülhetetlenek a növénytermesztés természetes és mesterséges folyamataiban, és így a mezőgazdaságban. A világ élelmiszer mennyiségének nagyjából harmada a repülő rovarok beporzó tevékenységének köszönhetően áll elő, így tömeges pusztulásuk óriási veszélyt rejt magában.

A méhfajták közül mind a házi, mind a vadon élők végzik a beporzást, az összes növényfaj mintegy 80 százalékát érintve. A kutatók becslése szerint egyetlen méhcsaládnak naponta 300 millió virág beporzása köszönhető.

A szakértői jelzések ugyanakkor aggodalomra adnak okot. A globális felmelegedés, a vegyszerhasználat, az élőhelyek pusztítása miatt, a téli időszakokban a korábbi, normálisnak tekinthető 5-10 százalékos állománypusztulásnál jóval nagyobb a veszteség.

Például az európai házi méhek az elmúlt években 20 százalékos veszteséget szenvedtek el, ezt a természetes szaporulat nem képes visszapótolni.

Robotméhek döngése

A Walmartnál olyan apró drónokon dolgoznak, amelyek érzékeny műszereik révén, önállóan lennének képesek a beporzási feladatok elvégzésre. Különleges tulajdonságuk, hogy automatikusan felismerik a pollent.

Így akár már a közeljövőben bevethetők termőföldeken is, nemcsak laboratóriumi körülmények között.

Nem a Walmart az egyetlen, mely drónméhekben látja annak megoldását, hogy kisegítsék a házi és vadon élő méheket a beporzás feladataiban. A Harvard kutatói 2013-ban jelentkeztek RoboBees nevű minirobotjaikkal.

Néhány éve ennek még áramforrás kellett a repüléshez, ám azóta jelentős fejlesztéseken ment keresztül, így például képesek víz alá merülni vagy felületekre tapadni. Ugyanakkor még mindig nem távirányíthatók, amiket a Walmart szabadalmi leírása viszont tartalmaz saját fejlesztésük kapcsán.

A Greenpeace úgy számol, hogy a rovarok végezte beporzáshoz kapcsolódóan évente 265 milliárd globális gazdasági haszon köthető. Ez nagyjából 70 ezer milliárd forintnak felel meg,ami több mint az éves magyarországi GDP kétszerese.

Csak Európában több ezer zöldségfajtának, és a legtöbb gyümölcsfának is szüksége van a beporzó tevékenységre.

Egy rövid videós bemutató alább tekinthető meg:

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: you tube

TOP 5